Paralimpia 2020 - Magyar arany és bronz kedden - ÖSSZEFOGLALÓ

Sport, 2021.08.31

Két érmet - egy-egy aranyat és bronzot - nyertek a magyarok kedden, a tokiói paralimpia hetedik versenynapján.

Távolugrásban saját 5,51-es világcsúcsát kétszer is megjavítva, 5,63 méterrel győzött a világ- és Európa-bajnok Ekler Luca a T38-as kategóriában.

Pár órával korábban a harmadik helyen végzett Dávid Krisztina (P2) a légpisztolyosok versenyében. A 60 lövéses alapversenyben 570 körrel második lett a 18 fős mezőnyben, majd a nyolcas döntőben jól küzdött, 210,5 körrel szerezte meg a bronzot. A 2014-ben vb-második, 2018-ban Európa-bajnok sportlövő öt éve, a riói paralimpián ötödik volt.

Az országúti kerékpárosok Fudzsi közelében megrendezett egyéni időfutamában Wermeser Zsombor (C5) a hetedik, Ocelka Róbert (B1) pedig - guide-jával, Nagy Gergellyel - a nyolcadik helyen végzett.

Nem jutott elődöntőbe, így ötödikként zárt Csonka András és Zborai Gyula az asztaliteniszezők csapatversenyében. A magyarok az S8-as kategória negyeddöntőjében 2-0-ra kaptak ki az esélyesebb britektől: párosban 3-1-es vereséget szenvedtek, egyesben pedig Csonka 3-0-ra maradt alul Billy Shiltonnal szemben.

A Tokiói Vizes Központban egy magyar volt érdekelt: a 400 méter gyorson korábban ezüstérmes Konkoly Zsófia (S9) a kilencedik helyen végzett 100 méteres gyorsúszásban.

Az Olimpiai Stadionban Ekler Luca mellett a súlylökő Szöllősi István (F20) is versenyzett, ő 13,59 méterrel ötödik lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!