Paralimpia 2020 - Szvitacs Alexa a fonákjában bízik, Gáspár Tamás a világcsúcsot célozza meg

Sport, 2021.08.24

Nem ismeri ellenfelei többségét, de így is éremmel szeretne hazatérni a tokiói paralimpiáról Szvitacs Alexa, aki 2019 szeptemberében, élete második paraasztalitenisz-versenyén Európa-bajnok lett, és azzal rögtön kvótát szerzett.

"Az én kategóriámban nyolcan juthattunk ki, ebből hárman vagyunk európaiak, a többiek számomra ismeretlenek, még soha nem találkoztam velük egyetlen versenyen sem. Videófelvételt láttam róluk, próbáltuk kielemezni a játékukat, de ez is nagyon nehéz, mert különböző borításokkal játszanak, különböző stílusban, és nem nagyon van Magyarországon hasonló stílusú játékos" - mondta a sportoló a várakozásokat illetően az olimpiai falu vegyes zónájában.

Az erősségére vonatkozó kérdésre elárulta, hogy az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetett a szerváira, átállt arra, hogy csak fonákot adogat, de azt sokféleképpen.

"A bajnokságban, amikor az épekkel játszottam, a fiúkkal és lányokkal is, jó visszajelzéseket kaptam, hogy ez elég jól működik, remélem, itt is fog működni. Illetve én mindig azt mondom, hogy a fonákjátékom sokkal erősebb, mint a tenyeres" - tette hozzá.

Szvitacs Alexa, aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, az épek között a női bajnokságban a Győr, a férfi NB I-ben pedig a BVSC színeiben játszik. Utóbbi lehetőségnek azért örült nagyon az elmúlt időszakban, mert a férfiak bajnoki sorozata a koronavírus-járványban is zavartalanul zajlott, így majdnem minden hétvégén voltak mérkőzések.

"A meccsszituációt tudtam gyakorolni, még ha nem is volt akkora sikerélményem, mint amikor a nőkkel játszom" - mondta.

Elárulta, hogy a Tokióba utazás megviselte, mert a betegsége óta nem ment még ilyen messzire, pláne nem repülővel.

A lebonyolításról azt mondta, két négyfős csoportban játszanak majd, az első kettőbe kell kerülni, utána pedig keresztbejátszás következik.

"Mindenféleképpen éremmel szeretnék innen hazamenni, aztán meglátjuk" - fogalmazta meg a célját, majd még annyit jegyzett meg, hogy szerdán lesz az anyukája születésnapja - amikor két mérkőzést játszik -, és közölte vele, hogy semmi mást nem kér, csak két győzelmet. Ő pedig csupán annyit ígérhetett: rajta lesz.

Ugyancsak a sportolói faluban nyilatkozott a szintén első paralimpiáján szereplő kerekesszékes íjász Gáspár Tamás, aki többek között arról beszélt, hogy minden nap edz, mert ez a fizioterápiája része.

"Egy napot sem lehet kihagynom, az íjászattal tartom karban magam" - hangsúlyozta.

Felidézte, hogy hat éve az íjászatban találta meg újra, amit legjobban szeret, 2018-ban volt egy nagyobb váltás, íjat és kart kellett cserélnie, illetve váltania, de azóta feljött a világranglista második helyére, és szerinte már közel van az első is.

"Tokióban meglesz az is, mert a paralimpia ad annyi pontszámot, hogy az élre kerüljek. Sőt, most akár új világrekordot is el tudok érni" - vélekedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!