Paralimpia 2020 - Zborai hatvanon túl is folytatná, Pálos az érmet előre aláírná

Sport, 2021.08.23

Ha a körülmények kedvezően alakulnak, hatvanéves kora után is megpróbálna még egy paralimpiát az asztaliteniszező Zborai Gyula, aki a tokiói játékokon a felkészülésére alapozva lazán szeretne játszani.

"Tapasztalt versenyzőnek számítok, szerintem én vagyok a legidősebb a társaságban. Lazán fogok játszani, mert megtettem mindent a felkészülés idején, és ez az olimpia nekem már egy örömolimpia, mert szabadkártyával jutottam ki" - mondta a sportolói falu vegyes zónájában az MTI-nek nyilatkozva a negyedik paralimpiáján szereplő sportember.

Hozzátette: huszonegyen vannak a kategóriájában, ő a 18. a ranglista alapján, így ha az öt-nyolc hely valamelyikén végezne, azzal már elégedett lenne.

"Csapatban más a helyzet, ott kevesebben vagyunk, csapattársammal, Csonka Andrissal azt a célt tűztük ki - nem tudom, mennyire tudjuk megvalósítani, de igyekszünk -, hogy érmet szeretnénk nyerni. Ha bejutunk a négybe, ott már akármi lehet. A célunk az, hogy valahogy elkeveredjünk a négyig, és ott már csoda is történhet" - vélekedett.

Zborai Gyula emlékeztetett rá, hogy autóbalesetes sérült, először az athéni paralimpiára jutott ki, és azóta csak a londoniról maradt le.

"Ez a negyedik, lehet, hogy az utolsó, de ha esetleg itt jól szerepelek, lehet, hogy még Párizst megpróbálnám. Nemcsak rajtam, hanem az állapotomon is múlik, hogy bírom-e tovább csinálni. Ha úgy érezzük a szövetségi kapitánnyal együtt, hogy van értelme, akkor folytatnám és megpróbálnám Párizsba is kiharcolni a kijutást" - folytatta.

Elárulta, bár fáj mindene, ez nem látszik rajta, ezzel együtt ő az egyik leglassabb mozgású játékos a kategóriájában.

"Viszont van egy jó kezem, jól látok az asztalnál. Igaz, hogy a mozgásom majdnem a leglassúbb, de lehet, hogy ezt kézben meg fejben meg tudom oldani. Meglátjuk, hogy ebből mi adódik. Azért 59 évesen már nem könnyű. A párizsi olimpián 62 lennék, de volt már a kilences kategóriában, ahol kezdtem, egy osztrák, aki még hatvanhat évesen is olimpián volt. Ha úgy adódik, hogy van értelme, látunk benne sanszot, akkor megpróbáljuk Párizst, aztán kiderül, mi lesz belőle - ígérte. - Szeretem csinálni. Mint mozgássérült, mit csináljak, feküdjek otthon? Ülni kényelmetlen, amit tudok, az az, hogy elfeküdnék. Ennek semmi értelmét nem látom. Akkor inkább elmegyek, edzegetek, meg sokat sétálok a feleségemmel. Nem szeretek tespedni. Ha bírom, akkor inkább mozgok és csinálom tovább."

Jóval fiatalabb, de már nem tartozik a legifjabbak közé a Londonban arany-, Rióban bronzérmes Pálos Péter, aki most bármilyen éremszerzést előre aláírna.

"Őszintén, van bennem egy kicsit olyan, hogy túl szeretnék esni az egészen, nyilván nagyon jó lenne éremmel, és minél fényesebb éremmel. Az elsődleges cél továbbjutni a csoportból, aztán úgy gondolom, hogy ha nagyon nagy meglepetések nem történnek, akkor azért jó sansz lesz a negyeddöntőben is, de oda, úgy érzem, kell egy kis szerencse is." - nyilatkozott.

A formáját illetően kissé bizonytalan volt, mert mint mondta apró, kellemetlen sérülések előjöttek az úton, meg az edzéseken, de úgy érzi, ha képes lesz megfelelően küzdeni, "nem lehet olyan nagy gond".

Hozzátette: sok minden befolyásolhatja az eredményt, a játékstílusok, az, hogy valaki jobb vagy balkezes-e, a játékstratégiák, az ütőborítás, éppen ezért nem mindegy, kivel mikor kerül össze az ember.

"Nyilván gyönyörű lenne éremmel távozni, bármilyen érmet aláírnék most, de egyelőre a csoport legyen meg. Ha végül úgy lesz, hogy ötödik hely jön össze, nem leszek boldog, de mérhetetlenül csalódott se" - szögezte le az enyhe értelmi fogyatékossággal született, jövő kedden 36 éves sportoló.

Az asztaliteniszezők az első versenynapon, szerdán elkezdik mérkőzéssorozatukat, amely tíz napon át tart.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!