Paralimpia 2024 - Két magyar címvédő a hétfői programban - ELŐZETES

Sport, 2024.09.01

Két magyar versenyző is címvédőként szerepel a hétfői versenynapon a párizsi paralimpián.

Az ötödször résztvevő Illés Fanni, a magyar csapat zászlóvivője három éve az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó számában diadalmaskodott Tokióban, s most is ebben próbál minél jobb eredményt elérni - ez az egyetlen száma a francia fővárosban. Az előfutamot délelőtt, a döntőt este rendezik.

Az asztaliteniszező Pálos Péter Londonban és Tokióban is győzni tudott az MS11-es kategóriában, hétfőn pedig a nyolcaddöntőben kezdi meg párizsi szereplését. Az ellenfele egyelőre nem ismert.

Az egyformán rutinos Dávid Krisztina és Gurisatti Gyula már túlvan a bemutatkozáson a chateauroux-i lőtéren, ezúttal mindketten ugyanabban a számban, a P3 25 m sportpisztolyban lőnek majd.

A triatlonos Mocsári Bence (PTS5) versenyének kezdési időpontját többször is módosították, jelen állás szerint hétfőn délben rendezik, a magyar parasportoló a pontszerző hely megszerzését tűzte ki célul.

A magyarok hétfői programja:

SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
Dávid Krisztina (SH1) és Gurisatti Gyula (SH1) P3 25 m sportpisztoly vegyes, selejtező - pontlövészet 9.00, rapid 13.00, döntő 16.45


ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Illés Fanni (SB4) 100 m mell, előfutam 11.09 (döntő 19.15)


TRIATLON (III. Sándor híd)
Mocsári Bence (PTS5) döntő 12.20


ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
Pálos Péter (MS11, egyéni) nyolcaddöntő 13.00/13.45
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!