Pécsi győzelem a duatlon vegyes váltó ob-n

Sport, 2021.04.25

A Pécs nyerte a duatlon vegyes váltó országos bajnokságot vasárnap Balatonbogláron.

A Molnár Sára Kata, Kovács Márton Soma, Sárszegi Noémi, Bicsák Bence összeállításban versenyző pécsi csapat 1:30:53 óra alatt ért célba, és a tavaly is második tiszaújvárosi, valamint a ferencvárosi négyest utasította maga mögé.

Tóth Szilárd, a pécsiek edzője az MTI-nek elmondta: a győztes kvartett három tagja múlt héten a spanyolországi Melillában versenyzett a szezon első viadalán, egy Európa Kupa-futamon, ahol még idény eleji formát mutattak versenyzői. Az ob-n viszont már érződött rajtuk a rutin, így az elvégzett edzésmunka is jobban tükröződött.

"Edzéseken nehéz szimulálni, hogy egy erős etap után milyen a váltás, ehhez versenyekre van szükség. Minél többre. Gondoltam, hogy az on-n már jobbak lesznek, és nem is csalódtam" - mondta.

Hozzátette: a pécsiek első csapatát - mert összesen hetet indítottak a váltóban - úgy állították össze, hogy a legerősebb női és férfi versenyzőjük lett a harmadik, illetve a negyedik tag. Szombaton Sárszegi a nőknél - az újbudai Bragmayer Zsanett mögött - második helyen végzett, míg Bicsák magabiztosan nyert.

"Nagyon reménykedtem a váltó győzelmében, mert az egyéniben több versenyzőnk is jól szerepelt, és a győztes váltó első és második embere is nagyon kiválóan teljesített. Ennek megfelelően a váltóban ott jöttek a mezőnnyel. Sárszegi másodikként váltott, majd elhúzott a riválisoktól, és magabiztos előnnyel az első helyen váltotta Bicsákot, aki aztán több növelte az előnyünket" - nyilatkozta a szakember.

Szombaton a sprint távú ob-n hirdettek győztest, a balatonboglári versenyeket nézők nélkül, szigorú egészségügyi szabályok betartásával rendezték meg.


Eredmény (fejenként 2 km futás, 8 km kerékpározás, 1 km futás):
1. Pécsi SN Zrt. (Molnár Sára Kata, Kovács Márton Soma, Sárszegi Noémi, Bicsák Bence) 1:30:53 óra
2. Tiszaújvárosi TK 1:33:25 ó
3. Ferencvárosi TC 1:33:46 ó
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!