Peking 2022 - Belga és holland arany a gyorskorcsolyázók tömegrajtos versenyszámában

Sport, 2022.02.19

A férfiaknál a belga Bart Swings, a nőknél Irene Schouten sikerét hozta szombaton a gyorskorcsolyázók tömegrajtos versenye a pekingi téli olimpián.

A négyszeres olimpiai bajnok holland Sven Kramer kétszer is megpróbált ellépni riválisaitól a férfiak döntőjében, ám nem engedte el a magas tempót korcsolyázó mezőny. Az esélyesek közül Swings gyűjtött pontokat a három részhajránál - egyszer második, egyszer harmadik lett -, ám így is maradt ereje a befutóra. Az utolsó kört a címvédő Li Szung Hun kezdte meg az élen, de a négy éve ezüstérmes Swings az utolsó méterekre tempót váltott és maga mögé utasította vetélytársait. A dél-koreai Li végül a bronzérmet szerezte meg, miután honfitársa, Csung Dzse Von kicsivel bár, de megelőzte őt.

A nőknél a címvédő Takagi Nana már az elődöntőből sem tudott továbblépni, miután a 16 körös táv utolsó kanyarjában az élen korcsolyázva elesett. Ugyanő csúszott el hasonlóképpen a csapatverseny utolsó kanyarjában is, ez akkor az aranyérmébe került a japán hármasnak.

A fináléban voltak ugyan szökési kísérletek - a mezőnytől eltempózva részhajrát nyert például a 49 esztendős, ötszörös olimpiai bajnok Claudia Pechstein -, de jelentős előnyt senki nem tudott kidolgozni. A hajrában az elsőségért Schouten és a kanadai Ivanie Blondin harcolt, végül a kínai fővárosban 3000 és 5000 méteren is diadalmaskodó Schouten külső ívről bizonyult jobbnak. A harmadik helyet az olasz Francesca Lollobrigida szerezte meg.



Eredmények:

gyorskorcsolya, férfi tömegrajtos verseny, olimpiai bajnok:

----------------------------------------------------------
Bart Swings (Belgium) 63 pont
2. Csung Dzse Von (Koreai Köztársaság) 40
3. Li Szung Hun (Koreai Köztársaság) 20


gyorskorcsolya, női tömegrajtos verseny, olimpiai bajnok:

--------------------------------------------------------
Irene Schouten (Hollandia) 60 pont
2. Ivanie Blondin (Kanada) 40
3. Francesca Lollobrigida (Olaszország) 20
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!