Phjongcshang 2018 - Hirscher közel került a második aranyához

Sport, 2018.02.18

Közel került második phjongcshangi olimpiai aranyérméhez Marcel Hirscher, ugyanis a vasárnapi férfi óriás-műlesiklás első futamában jelentős előnyt szerzett magának.

A kombinációban győztes osztrák síző 63 századdal előzi meg a francia Alexis Pinturault-t és 66-tal a harmadik norvég Leif Kristian Nestvold-Haugent.

A versenyt ezúttal nem fenyegette a halasztás veszélye, napsütés és szélcsend fogadta a 110 fős mezőnyt. Elsőként a kombináció ezüstérmese, Pinturault indult az 1405 méter magasan lévő hegytetőről. Látszólag különösebb hiba nélkül és kifejezetten jó ritmusban teljesítette a pályát. Honfitársa, Mathieu Faivre csak megközelíteni tudta őt, viszont az osztrák Manuel Feller megmutatta, hogy lehet sokkal jobb időt is produkálni, ugyanis négytizedes előnye volt a pálya közepén, ugyanakkor az utolsó előtti kapu kibillentette az egyensúlyából, ezáltal nem tudta abszolválni az utolsót, azaz kiesett.

Rögtön utána honfitársa, a hatszoros összetett világkupa győztes Hirscher már nem hibázott. A jelenlegi legjobb alpesi síző egészen lendületesen és parádés ritmusban kanyargott a kapuk között, egyetlen bizonytalanságot sem lehetett felfedezni a menetében, így fokozatosan növelte előnyét, a célba pedig 68 százados előnnyel ért. Legnagyobb riválisa, a norvég Henrik Kristoffersen viszont elvesztette esélyét a diadalra, mert kifejezetten ideges csúszást mutatott be, és csupán a tizedik helyről várja a délutáni folytatást, de ami aggasztóbb számára, hogy hátránya 1.31 másodperc.

A címvédő, magyar származású Ted Ligety sem ment jól, 2.44 másodperces hátránnyal kezdheti majd meg a második futamot.

A hátralévő indulók közül Hirscher vezető pozícióját senki sem veszélyeztette, az élmezőnybe Leif Kristian Nestvold-Haugennek sikerült beférkőznie a maga 66 százados lemaradásával. Hirscher így fölényesen vezet, a mögötte következő négy versenyzőt viszont mindössze 16 század választja el egymástól.


Eredmények:

Alpesi sí, férfi óriás-műlesiklás, állás az első futam után:
1. Marcel Hirscher (Ausztria) 1:08.27 perc
2. Alexis Pinturault (Franciaország) 1:08.90
3. Leif Kristian Nestvold-Haugen (Norvégia) 1:08.93
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!