Phjongcshang 2018 - Svéd arany női műlesiklásban, Shiffrin nincs dobogón

Sport, 2018.02.16

Az első futam után második svéd Frida Hansdotter nyerte meg a női műlesiklást, melyet a címvédő amerikai Mikaela Shiffrin a negyedik helyen zárt a phjongcshangi téli olimpia pénteki napján.

A szlalomosok második futama nagy változásokat hozott az élcsoportban, s nagy izgalmakat tartogatott.

A legjobb sízést az első csúszás után kilencedik osztrák
Katharina Gallhuber produkálta, aki mindenkinél sokkal jobb pályát ment, így folyamatosan került előrébb, s az élen maradt az első körben negyedik Shiffrin és a harmadik svéd Anna Svenn-Larsson menete után is.

Utolsó előttiként következett Hansdotter, akinek több mint egy másodperc volt az előnye a rajtnál, s ugyan az osztráknál ő is lassabb volt a pályán, 32 századot sikerült megőriznie a különbségből.

Az aranyéremről az első kört élen záró svájci Wendy Holdener csúszása döntött. A kombinációban világbajnok sportoló már rögtön az első ellenőrző pontig eladta két tizedes előnyét a svéddel szemben, s úgy tűnt, simán kikap majd tőle, ám ezt követően végig pár századon tartotta hátrányát, így egészen a célig kérdéses volt, melyikük lesz az olimpiai bajnok. Végül Hansdotter örülhetett jobban, mivel a svájci összideje 5 századdal gyengébb volt az övénél.

Az aranyérem sorsa ugyan eldőlt, de a TOP 30-on kívüli versenyzőkkel még folytatódik a verseny, melyben Maróty Mariann az 58. helyről kezd.

Eredmények:

női műlesiklás, olimpiai bajnok:

--------------------------------
Frida Hansdotter (Svédország) 1:38.63 perc (1. futam: 49.09 másodperc/2. futam: 49.54 másodperc)
2. Wendy Holdener (Svájc) 1:38.68 (48.89/49.79)
3. Katharina Gallhuber (Ausztria) 1:38.95 (50.12/48.83)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!