Pigniczki Fanni kicsit elizgulta a szófiai vk-verseny elejét

Sport, 2021.03.31

Pigniczki Fanni elmondása szerint kicsit elizgulta múlt héten, Szófiában az olimpiai kvalifikációs ritmikus gimnasztika-világkupa verseny elejét, de szerinte ezzel a folytatásban már nem lesz gondja.

A tokiói kvótáért küzdő Pigniczki a hatvanfős szófiai mezőnyben a 11. helyen végzett, és jelenleg 40 ponttal a harmadik, olimpiai indulást érő helyen áll az ötkarikás különrangsorban. A sportoló szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kifejtette: másfél év után nehéz volt újra nagy nemzetközi viadalon versenyeznie, amihez még vissza kell szoknia.

"A következő világkupákra ez reményeim szerint már kialakul. Ehhez képest viszont most is a lehető legtöbbet sikerült kihozni magamból" - mondta. Hozzátette: Szófiában a legnagyobb kihívás az volt számára, hogy egymást követően kellett négy szeren is versenyeznie, és miután mindnek számított az eredménye, egyikben sem lehetett nagyot hibáznia.

Pigniczki az első nap, a labdával és a karikával bemutatott gyakorlatát követően még a 14. helyen állt, a második nap viszont, amikor a buzogányra és a szalagra került sor, már jobban sikerült számára. Kiemelte: a buzogánnyal bemutatott gyakorlatát élvezte a legjobban, és bár annak az elején is elkövetett egy kisebb hibát, jól sikerült reagálnia, így végül arra kapta a legtöbb pontot. Hozzátette: nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy melyik számmal kezdett, mert képes mind a négy gyakorlatát egyformán jóra megcsinálni, csak a verseny elején az izgalom még nagyobb volt benne.

"Alapból nem vagyok izgulós típus, és most sem az olimpiai kvalifikáció miatt voltam az, hanem inkább maga a verseny okozta, hogy másfél év maradt ki. Mindenki ott volt a világból a szófiai versenyen, aki számít, illetve eleve nagy volt a mezőny, sokan voltunk, így nagy versenyhangulat alakult ki. Ez az, amihez még vissza kell szoknom" - hangsúlyozta.

Az olimpiai kvóta megszerzésére az egyik lehetőség a vk-sorozat, a másik az Európa-bajnokság. A vk négy állomásból áll, és a három legjobb összetett helyezés számít. Az összesített listából kihúzzák azon országok versenyzőit, amelyek már két indulási jogot szereztek az olimpiára, és az így kialakult végső sorrendben az első három helyezett szerez olimpiai kvótát. A vk-sorozat Szófia után Taskentben és Bakuban folytatódik, majd Pesaróban zárul.

Pigniczki szerint a vk-n és az Eb-n is reális lehet számára a kvótaszerzés. Hozzátette: a szezon további három vk-versenyén is elindul.

Magyar rg-s legutóbb a 2000-es olimpián szerepelt, Fráter Viktóriának az volt a harmadik ötkarikás részvétele.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!