Rasovszky: 2014 nyara óta nem hagytam ki ennyit

Sport, 2020.05.11

Rasovszky Kristóf elmondása szerint 2014 nyara óta nem hagyott ki annyit, mint most, amikor a koronavírus-járvány miatt közel hat héten át nem tudott medencés edzést végezni.

"A lehetőségekhez képest sikerült szinten tartanom magamat" - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a világbajnok nyíltvízi úszó, aki a karanténban töltött időszakot tekeréssel, futással és alkalmanként kondicionáló edzésekkel töltötte.

A 23 éves úszó elárulta, nagyon örült, hogy újra "vízbe csobbanhatott" a balatonfűzfői uszodában, de ehhez alkalmazkodni kellett, mert így nem tudott nyolcig aludni, mint az előző hetekben, hatkor már kelnie kellett.

"Alapvetően nem voltam csalódott az olimpia elhalasztása miatt, mert a döntés előtti egy-két hétben már várható volt. A fair versenyzéshez elengedhetetlen volt a halasztás" - mondta az egy évvel elcsúsztatott tokiói játékokról Rasovszky. "Pályafutásom elején tartok, így nekem ez hátrányt semmiképpen sem jelent, de talán előnyt igen".

Rasovszky a 2020-ról szintén 2021-re halasztott hazai vizes Európa-bajnokság kapcsán elárulta, a tervek szerint öt és tíz kilométeren áll majd rajthoz, mert az olimpia évében nem akar 25 kilométeren versenyezni. Az idei versenyprogramját illetően még sok a kérdőjel, mivel a vk-sorozat öt állomását, így a budapestit is törölték, de a megmaradt három versenyben is lehet még változás. Azt viszont kijelentette, hogy az őszi medencés országos bajnokságon 800 méter gyorson szeretne olimpiai A szintet teljesíteni.

Rasovszky tavaly, a kvangdzsui világbajnokságon öt kilométeren nyert aranyérmet, a 2018-as, glasgow-i Európa-bajnokságon pedig 5 és 25 kilométeren, míg az olimpiai programban szereplő 10 kilométeren második lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!