Roland Garros - Jani Réka kiesett a selejtezőben

Sport, 2023.05.24

Jani Réka kikapott és kiesett a selejtező második fordulójában a francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 154. játékos kedden magabiztos győzelmet aratott a dél-koreai Szu Dzseong Dzsang (116.) ellen, szerdán viszont nagyon nehéz dolga volt a hazai közönség előtt szereplő Alice Robbe-bal (190.) szemben.

A mérkőzésen végig a francia teniszező játszott bátrabban, ami ugyan rengeteg ki nem kényszerített hibát eredményezett - 53 ilyen ütése volt Jani 26-jával szemben -, a győztes ütésekből viszont sokkal többet mutatott be riválisánál (42-19). A meccs első szettje rövidítésben dőlt el, melyben Jani Réka 0-4-gyel kezdett, majd 4-5-re felzárkózott, de ellenfele végül 7-4-re nyert. A másodikban rengeteget hibázott mindkét játékos, Jani Réka az első három szervajátékát elveszítette, miközben Robbe háromból kettőt. A magyar játékos 4:5-nél újra brékelt és egyenlített, de ettől nem kapott plusz lendületet, azonnal elbukta a saját szerváit, a francia pedig a fordulás után lezárta a kétórás mérkőzést.

A délután folyamán még Marozsán Fábián is játszik a selejtező második fordulójában.

Eredmény:

selejtező, 2. forduló:

----------------------
Alice Robbe (francia)-Jani Réka 7:6 (7-4), 7:5
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!