Roland Garros - Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Sport, 2023.05.23

Piros Zsombor a selejtező első fordulójában búcsúzott kedden a francia nyílt teniszbajnokságtól.

A világranglistán 125. játékosra a német Dominik Koepfer várt, akitől tavaly simán kikapott egy vancouveri versenyen. Intő jelnek számított az is, hogy az ellenfél az elmúlt hét legnagyobb ugrását mutatta be az ATP-rangsor top 200-ában azzal, hogy - a torinói challenger-torna megnyerésével - 47 (!) helyet javítva feljött a 102. pozícióba.

A keddi mérkőzés első hat játékában négyszer is a fogadó örülhetett, a kulcsjáték azonban Koepfer 6:5-ös vezetésénél következett, amikor a német - Piros adogatásainál - második szettlabdáját kihasználva előnybe került.

A folytatásra összeszedte magát a magyar válogatott játékosa és fél óra alatt egyenlített, de ezzel el is lőtte a puskaporát, mert a német rivális egy még könnyebb részsikerrel lezárta a 111 perces mérkőzést.

A kvalifikációban így magyar részről Jani Réka és Marozsán Fábián van még versenyben, szerdán mindketten pályára is lépnek: előbbi a francia Alice Robbe-bal, utóbbi a kínai Sang Csün-csenggel csap össze dél körül.

A selejtezőből három győzelemmel lehet feljutni a főtáblára, melynek küzdelmei vasárnap kezdődnek. Az elitmezőnyben Fucsovics Márton, Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna egyéniben és párosban is szerencsét próbál, míg Babos Tímea párosban indul.



Eredmény:

selejtező, 1. forduló:

----------------------
Dominik Koepfer (német)-Piros Zsombor (13.) 7:5, 2:6, 6:1

korábban:
Jani Réka-Szu Dzseong Dzsang (dél-koreai, 7.) 6:4, 6:3
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!