Romániában készül az Európa-ligára a férfi röplabda-válogatott

Sport, 2023.05.19

Csütörtök éjfélkor érkezett meg Brassóba, és pénteken már a románokkal közös edzésen vesz részt az Európa-liga ezüst divíziójára készülő magyar férfi röplabda-válogatott.

Ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elmondta, tízórás utazás után érkeztek meg a bő kétnapos program helyszínére, ahol pénteken (ma) reggel már átmozgató edzésen vett részt a nemzeti csapat, amely előbb közös edzésen, majd szombaton edzőmérkőzésen lép pályára a vendéglátó ellen.

"Nagyszerű a hangulat, a srácok nagy lelkesedéssel vetették magukat a munkába, aminek köszönhetően ki is jött rajtuk a fáradtság, elsősorban azért, mert mindenki maximális erőbedobással dolgozik" - adott helyzetjelentést az első pár nap tapasztalatairól a tréner.

Nagy szerint a hosszú utazás is sokat kivett a társaságból, de mint mondta, ezt nem bánja, mert ehhez is hozzá kell szokniuk.

"Egyelőre minden ideális, a város és a hotel is nagyon szép, a csarnok pedig röplabdához tökéletes méretekkel rendelkezik. Bíztam abban, hogy a játékosok pozitívan fogadják majd a játékról alkotott elképzeléseimet, de úgy érzem, ez még annál is jobban sikerült, mint amit elképzeltem" - fogalmazott a tavaly decemberben kinevezett szakember.

A korábbi játékos szerint a kerettagok próbálják megvalósítani, amit kér tőlük, és bár nyilván még akadnak hibák, de összességében elégedett az eddig látottakkal.

"Sokan, sokféle helyről, különböző szisztémákból, más-más erőnléti állapotban érkeztek, így ennek az összehangolásán még dolgozunk, de minden játékost monitorozunk, így mérések alapján tudjuk, ki hogy van. Pénteken csak edzünk a románokkal, de szombaton már egy +nagyon barátságos+ meccset is játszunk velük. Jó és fizikálisan erős csapat a román, remek erőfelmérő lesz számunkra ez a két nap" - összegzett Nagy, aki legutóbb november végén, az anyagi nehézségek miatt szétesett MAFC-nak vezényelt edzést.

Ennek kapcsán elmondta, az első napokban neki is vissza kellett rázódnia a munkába, volt, hogy "csak kapkodta a fejét", de az elmúlt hónapokban rengeteg röplabdát nézett és sok tanfolyamot ült végig, így örül, hogy végre a gyakorlatban is kipróbálhatja a látottakat.

A magyarok az Európa-liga ezüst divíziójában a B csoportban szerepelnek Ausztria és Georgia társaságában, első mérkőzésüket jövő szombaton vívják Érden a georgiaiak ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!