Röplabda Magyar Kupa - Nagy csaták várhatók a generációk találkozásán

Sport, 2023.03.07

Mindkét napon nagy csatákra van kilátás a férfi és női röplabda DRK Magyar Kupa hétvégi, budapesti négyes döntőiben.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Ludvig Zsolt, a magyar szövetség főtitkára elmondta, a kupahétvége minden évben a magyar röplabdasport ünnepe, és ez most sem lesz másként.

"Sok régi röplabdás +arcra+ számítunk, és remélem, minél több fiatal is kilátogat az eseményre, ami így a generációk találkozása is lehet" - fogalmazott a sportvezető. Ludvig reményét fejezte ki, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is közel telt ház lesz majd mindkét napon a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, és a mérkőzések színvonala is felnő majd a hangulathoz.

A főtitkár kiemelte, hogy a kupagyőzelem idén is nemzetközi kupaszereplést ér: az aranyérmes a következő idényben a második számú sorozatban, a CEV Kupában indulhat.

A főszereplők közül a férfiaknál az elmúlt három idényben győztes, így címvédő Pénzügyőr csapatkapitánya, Magyar Bálint kijelentette: sok meglepetés és átalakulás volt minden csapatban a szezon során, így egy mostani kupasikernek különösen nagy értéke lesz.

"Tudjuk, milyen dolgokon kell javítanunk, mindent meg fogunk tenni, hogy sorozatban negyedszer is miénk legyen a trófea" - mondta a feladó.

A döntőbeli ellenfelet, a Kaposvárt képviselő Bozóki Bence kiemelte: mostani összeállításukban még nem találkoztak a Pénzügyőrrel - a fővárosiak a felső-, a somogyiak az alsóházban szerepelnek a bajnoki középszakaszban -, és hetek óta igyekeznek a formájukat erre a hétvégére időzíteni.

"Bravúr lenne a háromszoros címvédő legyőzése, de megvan ehhez a kellő tapasztalatunk" - nyilatkozott a liberó.

A bronzmérkőzés résztvevői közül a kazincbarcikai Szabó Dávid és a Kecskeméti Keen Cameron is elmondta, az elmúlt hetekben célzottan erre a mérkőzésre készültek, és az esetleges siker mindkét csapatnak nagy lökést adna a bajnoki rájátszás előtt.

A női döntőben a címvédő Vasas a Békéscsabával találkozik. Baran Ádám, a viharsarkiak klubelnöke emlékeztetett: az elmúlt évtizedben ez a két együttes dominált a nőknél, így reméli, hogy ez a "modernkori klasszikus" nemcsak a röplabdaszeretők, de a laikusok számára is csemege lesz.

"Ma még a Közép-európai Liga elődöntőjére koncentrálunk, de szerdától minden erőnkkel a Magyar Kupára készülünk" - utalt a sportvezető a keddi (mai), Mladost Zagreb elleni összecsapásra.

A Vasas oldaláról az azeri csapatkapitány, Ajsan Abdulazimova arról beszélt, hogy a Békéscsaba ellen mindig nehéz játszani, tisztelik az ellenfelet, de bíznak az edzői stáb által kitalált taktikában.

"Egy idénnyel ezelőtt három trófeát nyertünk, idén szeretnénk mindkettőt elhódítani, amire lehetőségünk van" - fogalmazott a center, akinek ez már a negyedik magyarországi négyes döntője lesz. Ennek kapcsán jelezte, ezek a találkozók mindig nagyon jó hangulatúak, és mind a 12 csapattársa nevében mondhatja, mindent meg fognak tenni, hogy örömet okozzanak "az ország legjobb szurkolótáborának".

A bronzcsata résztvevőit képviselők közül a Kaposvárt erősítő Gyimes Zsófia szerint fizikálisan, taktikailag és mentálisan is nagyon készülnek a nyírségiek elleni mérkőzésre, tudják, hogyan tudják legyőzni a riválist, de nem számítanak könnyű összecsapásra.

A nyíregyháziak ugyancsak válogatott liberója, Tóth Fruzsina elmondta, sok munkát fektettek abba, hogy most éremért csatázzanak, az pedig előnyükre válhat, hogy sok fiatal játékosuk van, akik minden egyes mérkőzésen szeretnék bizonyítani, mennyi potenciál van bennük.

A Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban szombaton a férfi, vasárnap a női bronzmérkőzést és finálét játsszák: előbbi döntőben a Pénzügyőr a Kaposvárral, utóbbiban a Vasas a Békéscsabával találkozik.

A hétvégére az elővételes napijegyek 4000 forintba, a kedvezményes belépők 2500 forintba kerülnek.

A két finálét az M4 Sport+ élőben közvetíti.


A röplabda DRK Magyar Kupa négyes döntőinek programja:

------------------------------------------------------

szombat, férfiak:
a 3. helyért: Kecskeméti RC - GreenPlan-VRCK 16.00 döntő: Pénzügyőr SE-Fino Kaposvár 19.00

vasárnap, nők:
a 3. helyért: KNRC - Fatum-Nyíregyháza 16.45
döntő: Swietelsky-Békéscsaba - Vasas Óbuda 19.45
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!