Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Két magyar jutott tovább a női 1000 méter negyeddöntőjébe

Sport, 2021.11.19

Kónya Zsófia futammásodikként, Jászapáti Petra pedig időeredménnyel továbbjutott pénteken az 1000 méter selejtezőjéből a vasárnapi negyeddöntőbe a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán.

A futamok első és második helyezettjei, valamint maximum hat harmadik helyezett lépett tovább.

Az 1500 méteren elődöntős Jászapáti Petra a 23. világkupahelyről várta az 1000 métert Debrecenben. Visszalőtt rajt után rövid időre élre állt, ám megelőzte a dél-koreai és kínai ellenfele, így harmadik lett. Csak az időeredményében (1:30.797 perc) bízhatott, ami végül éppen továbbjutást ért.

"A lengyel lány hátulról megrúgta a korcsolyámat, emiatt elment a penge íve, így elsősorban arra is kellett figyelnem, hogy talpon maradjak. Lehet hogy jó korcsolyával sem tudtam volna előzni, de akkor legalább nagyobb tempóra tudtam volna ösztökélni a többieket" - mondta Jászapáti, az első magyar női koris, aki vk-versenyen aranyérmes lett.

Kónya Zsófia a debreceni viadal előtt a 28. helyen állt a táv vk-rangsorában, és mivel a legjobb 32 szerez olimpiai kvótát, ezért nagyon kell hajtania az értékes pontokért a Főnix Arénában. Neki is visszalőtték a rajtját. A harmadik helyen haladt, amikor az élről kanadai ellenfele kicsúszott, így másodikként továbbjutott, amivel értékes vk-pontokhoz jut.

"Nagyon örülök, hajtanom kellett, mert az időm nem lett volna elegendő a továbbjutáshoz. A francia ellenfelem kitette elém a kezét, és ettől kicsit ritmust vesztettem. Ez jó kiindulópont a negyeddöntőhöz" - mondta az MTI-nek örömittasan az 500 méteren is negyeddöntős Kónya, aki ökölbe szorított kezével jelezte, hogy elégedett a futamával.

Bácskai Sára Luca az előselejtezőben hiába lett második szabálytalan előzés miatt kizárták.

A férfi 1000 méter selejtezője - Krueger John-Henryvel, Liu Shaoanggal és Liu Shaolin Sándorral - 13.17-kor kezdődik.

A váltók negyeddöntőit 14.55-től rendezik.

Peking és Nagoja után Debrecen a harmadik állomása a vk-sorozatnak, amely a jövő héten a hollandiai Dordrechtben zárul.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!