Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Liuék révén kettős magyar siker 500 méteren

Sport, 2021.11.20

Liu Shaolin Sándor az első, Liu Shaoang - egy század másodperccel elmaradva - a második helyen végzett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán. A B-döntős Krueger John-Henry összesítésben kilencedik lett.

Rövidpályás gyorskorcsolya világkupaverseny Debrecenben - Liuék révén kettős magyar siker 500 méteren A fináléban a két magyar mellett két kínai és egy dél-koreai szerepelt. A 26. születésnapját ünneplő Liu Shaolin Sándor - a szám vk-másodikja - egy gyönyörű manőverrel az élre tört a világcsúcstartó Vu Ta-csinget megelőzve, akit aztán a testvére, a szintén olimpiai, világ- és Európa-bajnok Liu Shaoang is maga mögé utasított. Ezt követően a két magyar mögött nagy csata alakult ki, melynek végén mindhárom másik résztvevő kicsúszott, így a hajrában a két fivér egymással harcolt a győzelemért. Ebben jobb benyúlással, egyetlen századdal a szülinapos Liu Shaolin volt a jobb.

A Főnix Aréna hatalmas tapssal köszöntötte a két sztárt, akik közül Liu Shaolin a diadalával átvette a vezetést a táv pontversenyében.

A 6-9. helyért rendezett kisdöntőben Krueger rosszul kapta el a rajtot, negyedik volt, és ugyan egy rövid időre javított, az utolsó kör előtt megbotlott, ütemet vesztett, és így az utolsó, negyedik, összesítésben pedig kilencedik lett.

Ebben a számban a végelszámolás legjobb 32 versenyzője szerez ötkarikás kvótát.

A váltók elődöntői 17.52-kor rajtolnak.


Eredmények:

férfi 500 méter:
1. Liu Shaolin Sándor 40.955 mp
2. Liu Shaoang 40.965
3. Zsen Ce-vej (kínai) 52.637
....9. Krueger John-Henry

A vk állása: 1. Liu Shaolin 22 621 pont, ...5. Liu Shaoang 12 101, 6. Krueger 11 775
(MTI)

Címkék

Liu Shaolin Sándor Liu Shaoang

Galériánk

Rövidpályás gyorskorcsolya világkupaverseny Debrecenben - Liuék révén kettős magyar siker 500 méteren Rövidpályás gyorskorcsolya világkupaverseny Debrecenben - Liuék révén kettős magyar siker 500 méteren Rövidpályás gyorskorcsolya világkupaverseny Debrecenben - Liuék révén kettős magyar siker 500 méteren Rövidpályás gyorskorcsolya világkupaverseny Debrecenben - Liuék révén kettős magyar siker 500 méteren Rövidpályás gyorskorcsolya világkupaverseny Debrecenben - Liuék révén kettős magyar siker 500 méteren Rövidpályás gyorskorcsolya világkupaverseny Debrecenben - Liuék révén kettős magyar siker 500 méteren Rövidpályás gyorskorcsolya világkupaverseny Debrecenben - Liuék révén kettős magyar siker 500 méteren
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!