Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Negyedik helyen zárt a vegyesváltó

Sport, 2021.11.21

Egy esést követően a negyedik helyen végzett a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású vegyesváltó a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán az utolsó versenynapon, vasárnap.

Az elődöntőhöz képest két helyen változott a hazai négyes összeállítása, Krueger John-Henryt Liu Shaoang, Sziliczei-Német Rebekát pedig Kónya váltotta.

A 2000 méteres futamban a hazaiak - Jászapáti jó rajtja után - a harmadik helyen haladtak sokáig. Fokozatosan nőtt az iram, majd két körrel a vége előtt Liu Shaolin Sándor ártatlannak tűnő helyzetben - az egyenesben - elesett, de a társak kapcsoltak, és a negyedik helyre behozták a stafétát.

"Liu Shaolin egy dél-koreai srác karláncára lépett és így esett el. Ilyet életemben nem láttam még... Ezzel mindenképpen foglalkoznia kell a nemzetközi szövetségnek, hogy ilyen ne fordulhasson elő még egyszer. De inkább most legyen balszerencsénk, mint a pekingi olimpián" - értékelt az MTI-nek Jászapáti Petra, aki hozzátette, ők tudták volna tartani a végül győztes kínaiak tempóját, de "felakadtak" a második kanadai négyesen.

"Biztos érmet vesztettünk el, de szerintem Sanyi megelőzte volna a kanadaiak befutó emberét, azaz ezüst is lehetett volna. Azért fájdalmas nagyon, mert egyrészt hazai közönség előtt szerettünk volna dobogóra állni, másrészt most nagyon jól mentünk, az egész váltó kiváló volt" - mondta Kónya, aki szerint a kínai fővárosban éremesélyes lesz a vegyesváltó.

Az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó szám már szerepel a jövő évi, pekingi ötkarikás játékok műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a versenyszámban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen. A magyarok a riválisok botlásának köszönhetően a negyedikről most feljöttek az előkelő második helyre. A szezon négy vk-versenyéből a három legjobb eredményt számolják.


Eredmény:

2000 méteres vegyesváltó:
1. Kína 2:39.386 perc
2. Kanada 2:39.651
3. Franciaország 2:40.417
4. Magyarország 2:46.965

A vk állása: 1. Kína 28 000 pont, 2. Magyarország 14 797
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!