Sakkvilágbajnok-jelöltek tornája - Rapport döntetlennel folytatta

Sport, 2022.06.30

Rapport Richárd remizett Hikaru Nakamurával a sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján a csütörtöki 11. fordulóban.

A végig kiegyenlített partiban az amerikai nagymester ugyan gyalogelőnyre tett szert a sötét bábukat vezető magyar riválisával szemben, de Rapport biztosan tartotta az állást, Nakamura hiába próbálta órákon át megtörni. Végül a 96. lépésben született döntetlen.

A magyar sakkozónak egy győzelem és három vereség mellett ez volt a hetedik pontosztozkodása, amivel összesítésben továbbra is holtversenyben a hatodik helyen áll, de már matematikai esélye sincs a tornagyőzelemre.

Az orosz éllovas, de az ukrajnai háború miatt a FIDE, a Nemzetközi Sakkszövetség égisze alatt induló Jan Nyepomnyascsij hatalmasat lépett a tornagyőzelem felé, mivel sötéttel felülmúlta a mindössze 19 esztendős Alireza Firouzját, aki így sereghajtóvá vált. A legutóbbi kihívó sikerével továbbra is másfél ponttal vezet.

A 26 éves Rapport 2764 Élő-pontjával a világranglista nyolcadik helyezettjeként versenyez a spanyol fővárosban, ahol mindenki kétszer mérkőzik meg mindenkivel, váltott színekkel. A torna teljes díjalapja 500 ezer euró, és a 48 ezer euróval gazdagodó győztes jövőre a vb-címért játszhat a kilenc éve világbajnok norvég Magnus Carlsennel.

Rapport pénteken az amerikai Fabiano Caruana ellen a világos bábukat vezeti majd.


Eredmények, 11. forduló:
Hikaru Nakamura (amerikai)-Rapport Richárd döntetlen
Alireza Firouzja (francia)-Jan Nyepomnyascsij (FIDE) 0-1
Tejmur Radzsabov (azeri) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel) döntetlen
Fabiano Caruana (amerikai) - Ting Li-zsen (kínai) 0-1

Az állás: 1. Nyepomnyascsij 8 pont, 2. Ting 6,5, 3. Nakamura 6, 4. Caruana 5,5, 5. Radzsabov 5, 6. RAPPORT, Duda 4,5-4,5, 8. Firouzja 4
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!