Strandröplabda ob - Veressék és Vaidáék sikere

Sport, 2024.06.16

A férfiaknál Tari Bence és Veress Ákos, míg a nőknél a címvédő Vaida Beáta és Villám Lilla nyerte az Audi Hungaria strandröplabda országos bajnokság első fordulóját Csopakon.

A magyar szövetség eredményközlő oldala szerint az U18-as Európa-bajnokságon a tavaly bronzérmes Tariék az elődöntőben alaposan megizzadtak az ötszörös bajnok Stréli Bence és új társa, Polgár Levente ellen, de a döntőben aztán már viszonylag simán nyertek Fazekas Balázs és Papp Mátyás ellen. A bronzérem Stréliékhez került.

A nőknél az egyik elődöntő szomorú véget ért, ugyanis Vaidáék ellenfelénél Villám Csenge - a győztes Lilla húga - az első szettben, 10-7-es hátránynál egy felugrás közben súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, ami miatt nem tudták folytatni a mérkőzést társával, Gubik Hannával. Ez azt is jelentette, hogy a másik elődöntőben vesztes Kun Stefánia és Windisch Kinga páros játék nélkül bronzérmes lett.

A finálé a papírformának megfelelően alakult, a tavaly bajnok Vaidáék simán kerekedtek a Vasvári testvérek, Eszter és Zsófia fölé.

A nők fináléjának szünetében, egy piros-fehér-zöld szalag átvágásával avatta fel hivatalosan Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezetője a csopaki strandröplabda-létesítményt.

A háromfordulós ob sorozat két hét múlva Tatán folytatódik, a döntő augusztus 16. és 18. között lesz a Lupán.


Országos bajnokság, 1. forduló:

férfiak:

--------

elődöntő:
Tari, Veress (SRSE)-Stréli, Polgár (SRSE) 2-1 (14, -18, 7)
Fazekas, Papp (ÉDRA, Ball Sport Club)-Dóczi, Petik (SRSE) 2-1 (-18, 18, 13)

a 3. helyért:
Stréli, Polgár-Dóczi, Petik 2-0 (14, 14)

döntő:
Tari, Veress-Fazekas, Papp 2-0 (15, 13)


nők:

----

elődöntő:
Vaida, Villám L. (ÉDRA)-Gubik, Villám Cs. (ÓSSC, GRC) 2-0 (7, 0)
Vasvári E., Vasvári Zs. (Vasas)-Kun, Windisch (SRSE, GRC) 2-0 (16, 18)

a 3. helyért:
Kun, Windisch-Gubik, Villám Cs. játék nélkül

döntő:
Vaida, Villám L.-Vasvári E-, Vasvári Zs. 2-0 (14, 9)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!