Szabó Lászlót választották a sakkszövetség elnökének

Sport, 2019.05.11

Szabó László kommunikációs szakembert, a Magyar Paralimpiai Bizottság első emberét választották a Magyar Sakk Szövetség elnökének a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén.

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) elnöki posztját is betöltő, 49 éves sportvezetőt - aki egyedüli jelölt volt a posztra - 58 igen szavazattal támogatták a küldöttek, három voks pedig érvénytelen volt.

Szabó László a közgyűlés előtti beszédében nyolc területet érintve - szövetség és szervezet; ifjúsági sakk; élsakk; versenyszervezés; amatőr sakk; sakkoktatás, képzés, továbbképzés; sportdiplomácia és kommunikáció - a sakktábla mezőinek számához igazodva 64 pontban foglalta össze programját. Hangsúlyozta: ennek lényeges eleme a magyar sakkozás fejlesztésére 2030-ig tartó Maróczy Géza-program kidolgozása, annak megismertetése a sportkormányzattal, majd megállapodás kötése a támogatásáról.

Az új elnök az egyik legfontosabb feladatnak az élsakk menedzselését nevezte.

"Célunk hogy 2025-ig legalább négy, 2700 Élő-pont feletti játékosunk legyen, és hogy a magyar válogatottban mindig a legjobbak álljanak rendelkezésre. Innen üzenem Rapport Richárdnak, hogy húzza a magyar sakkozást előre" - jelentette ki Szabó László.

Az új elnök fontosnak tartja az utánpótlást, ezért a szövetség a jövőben az erőforrásainak 40 százalékát erre kívánja fordítani, egyúttal emelni szándékozik a női sakk rangját is.

A sportvezető kiemelte: bírja a kormány ígéretét, hogy támogatni fogja a szövetséget abban, hogy pályázza meg a 2024-es sakkolimpia megrendezését.

Szabó László ezen kívül szeretne egy évre előre tervezhető ifjúsági versenyrendszert kialakítani, elérni azt, hogy a közösségi terekben újra sikk legyen a sakkozás, valamint hogy minden gyerek az óvodában vagy az iskolában tanuljon meg sakkozni.

Végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy a megbízatást felelősséggel, de a számonkérés lehetőségével és kérésével vállalja.

"Összefogás kell, mert egyedül nem fog menni, a magyar sakkot egy nagy közös táblaként kell elképzelni" - zárta programbeszédét.

Mivel a szövetségben könyvelő-, illetve könyvvizsgáló-változás történt, s az új könyvvizsgáló a jelentését még nem készítette el, a közgyűlés nem tudta megtárgyalni a 2018. évi pénzügyi-, illetve az ellenőrző-bizottsági beszámolót sem. Ezekre egy később összehívandó rendkívüli közgyűlésen kerülhet majd sor.

A tavalyi évről készített szakmai beszámolót nagy többséggel - 3 igen és 15 nem szavazattal, 34 tartózkodás mellett - nem fogadta el a közgyűlés.

A leköszönő elnök, Seszták Tamás tájékoztatása szerint a szövetség 2017-ben és 2018-ban mindössze 25-25 millió forint állami támogatást kapott - a korábbi évek 150-300 millió forintjával szemben. Hozzátette: az idei évben még nem érkezett meg az első félévre járó 7 milliós támogatás sem, így a szövetség jelenleg 500 ezer-1 millió forint mínuszban van, de kifizetetlen rezsiszámlái nincsenek, csupán állami hivatalokkal szemben vannak tartozásai.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!