A klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a révkomáromi születésű, 35 éves balátlövő 2006-ban került az FTC-hez, és bár három esztendővel később a szlovén Krim Mercator Ljubljanához szerződött, fél évvel később visszatért a magyar fővárosba. Második ferencvárosi időszaka 2017-ig tartott, mindkétszer tagja volt a KEK-győztes csapatnak, majd 2014-ben lánya születése miatt ideiglenesen felhagyott a kézilabdával. 2016 szeptemberében vállműtétre kényszerült, így több hónapot ki kellett hagynia, a következő nyáron pedig Budaörsre, majd 2019-ben az MTK-hoz igazolt. Második gyermeke születése után visszaverekedte magát a válogatottba, 2021-ben pedig harmadszor is a Ferencváros játékosa lett.
Azóta is többször küszködött súlyos sérüléssel, de amikor nem hátráltatta semmi, meghatározó szereplője volt az elmúlt évek sikereinek. A Ferencváros színeiben kétszeres bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes, kétszeres KEK-győztes és Bajnokok Ligája-ezüstérmes.
A fővárosi klub szintén csütörtökön jelentette be, hogy a 37 éves szerb irányító, Andrea Lekic idén nyáron befejezi pályafutását. A BL-győztes, világbajnoki ezüstérmes, 2013-ban a világ legjobbjának megválasztott kézilabdázó korábban az ORK Beogradot, a Krim Ljubljanát, a Győri Audi ETO KC-t, a Vardar Szkopjét, a CSM Bucuresti-et és a Buducnost Podgoricát is erősítette. Az FTC-hez 2022 nyarán érkezett. Idén márciusban már csapatkapitányként emelhette magasba az újabb Magyar Kupa-trófeát.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!