Születésnap - Csollány Szilveszter 50 éves (2. rész)

Sport, 2020.04.10

Meglátása szerint a sportolói pályafutását és a visszavonulása óta eltelt 17 évet nem lehet összehasonlítani, de vannak közös vonások.

"Mindkét időszakban önmagamért kellett megküzdenem, ingyen nem adtak semmit. A sport, a torna világa jóval kiszámíthatóbb, az elmúlt csaknem húsz év sokkal nehezebb volt" - szögezte le.

Mint kifejtette, akkoriban tudott tervezni, hiszen ha betegség vagy sérülés nem nehezítette a dolgát, vagyis optimálisan alakult a szezon, akkor kihozta magából a maximumot. Pályafutása utolsó tíz évében ez egyet jelentett a biztos dobogós helyezéssel.

"A tornasport szubjektív, de ha annyival jobbat tudtam az ellenfeleimnél, mint 2000-ben, akkor nem volt kérdés, hogy én vagyok a legjobb" - szögezte le.

Tapasztalatai szerint a civil életben önmaga mellett más emberek is kellenek a sikerhez, ezért az élet már nem annyira kiszámítható.

"A mai világban senki nem mondhatja, hogy biztos állása van, ilyen már nincs. Ezt már Amerikában is tapasztaltam, hiszen az összes csoportom tömve volt, csak várólistáról lehetett bekerülni, bajnokcsapatom is volt, mégis tőlem vették el a lehetőséget" - idézte fel a kilencvenes évek közepén történteket.

Hangsúlyozta, az olimpiai életjáradék miatt már nincsenek gondjai, így nagyon sokat tud segíteni a családjának, újra rendszeresen edz, a maratoni távot is lefutotta, és már számos alkalommal szerepelt a televízióban különféle szórakoztató műsorokban.

"Ha úgy gondolják, érdekes ember vagyok, és beleférek a produkcióba, akkor miért ne?" - vélekedik.

A következő évtizedekre elsősorban egészséget és sportos életmódot kíván magának az ötvenedik születésnapja előtt.

"Az az elsődleges, hogy a gyerekeim legyenek boldogok, és ebben segíthessek nekik, mert már nem én vagyok a fontos, hanem ők" - hangsúlyozta.

A bajnok elárulta, két tinédzser lánya egyelőre élvezi, hogy a koronavírus-járvány miatt kötelező számítógépet használniuk az oktatáshoz, bár a különórák - például a zeneiskola és a színitanoda - hiányoznak nekik.

"Nekem nem volt nehéz alkalmazkodnom, sőt még jobb is, hogy nem kell értük rohangálnom" - vélekedett Csollány, aki betartja a hatósági előírásokat, és igyekszik kéthetente csak egyszer-kétszer bevásárolni.

A kerek évfordulóra nem terveztek ünnepséget, és bár májusban tartanának egy szűk körű összejövetelt, lehetséges, hogy elmarad. A nyári tervek - köztük egy római vakáció - biztosan dugába dőlnek, így a család a sopronkőhidai házban várja a járványhelyzet elmúltát.


Csollány Szilveszter:

--------------------
Születési idő, hely: 1970. április 13., Sopron
Sportág: torna
Klubjai: Rába ETO (1976-1986), Újpesti TE (1986-1998), Dunaferr SE (1998-2000), Budapesti Honvéd SE (2000-2003)
Edzői: Szólás Nándor (1975-1990), Donáth Ferenc (1990-1992), Sági László (1992-1998), Limperger István (1998-2000), Vereckei István (2000-2003)
Legjobb eredményei gyűrűn: olimpiai bajnok (2000), olimpiai 2. (1996), olimpiai 6. (1992), világbajnok (2002), 5x világbajnoki 2. (1992, 1996, 1997, 1999, 2001), Európa-bajnok (1998), Európa-bajnoki 2. (2000), 4x Európa-bajnoki 3. (1990, 1992, 1994, 2002)
Egyéni elismerései: 2x az év sportolója Magyarországon (2000, 2002), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1996), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000), A magyar tornasport halhatatlanja (2009), Magyar Toleranciadíj (2011)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!