Születésnap - Mizsér Attila 60 éves

Sport, 2021.04.27

Szerdán tölti be 60. életévét Mizsér Attila olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó, aki visszatért egykori sikeres közegébe, és az üzleti életben szerzett tapasztalataival igyekszik segíteni a sport világát.

"Az öttusa a múltam, de végigkíséri az életemet, a jelenemben is benne van. Az öttusában tapasztaltakból sokat átemeltem a bankszakmába, ahol sportolói pályafutásom után, 1994-től dolgoztam, és ott is világszínvonalú akartam lenni" - idézte fel a múltat az MTI-nek a szakedzői és közgazdász diplomával rendelkező, jelenleg okleveles kommunikációs és motivációs trénerként és felsővezetői coachként tevékenykedő Mizsér Attila. Hozzátette: az, hogy most trénerként is sikeres, szintén az öttusának köszönhető. A motivációs tréningjeit ugyanis a sportmúltjából vett történetekből, sztorikból is építi.

Dolgozott a 2024-es nyári olimpiai játékok magyar pályázatának sportigazgatójaként, oktatott a Testnevelési Egyetemen, tartott előadásokat konferenciákon, jelenleg pedig sportvezetők és edzők fejlesztésével is foglalkozik. Büszke arra, hogy több mint száz edző végezte már el a képzését - többek között Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bácsi Péter, a birkózók szakmai igazgatója, Sike András, a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya, Módos Péter, a kötöttfogású válogatott edzője, az Atomerőmű SE cselgáncsszakosztályában edzősködő Braun Ákos, valamint Iványi Dalma, a győri női kosárlabdacsapat trénere -, és reméli, minél több sportvezető ismeri majd fel, hogy a magyar sport sikerességének fenntartása érdekében szükség van erre.

A nemzetközi fair play díjjal is kitüntetett sportoló szerzőként is bemutatkozott: 2018-ban jelent meg Sportháromság című könyve az edző-szülő-versenyző kapcsolatrendszer konfliktusainak kezeléséről.

"Az utánpótlássportban a kulcs a sportháromságnak nevezett egység, hiszen ha az edző és a szülő között feszültség van, a gyerek sem teljesít megfelelően, nem motivált. A sportvezető pedig azért fontos tényező, mert az ő felelőssége a háromszög segítése" - indokolta a téma feldolgozásának fontosságát.

Bár csaknem harminc éve befejezte sportolói pályafutását, Mizsér Attila szinte semmit sem változott, őrzi régi, versenyzői alakját.

"Sajnos kevés időm marad a sportolásra, az is hektikusan, de igyekszem törődni az egészségemmel. Kocogok, a feleségemmel és a gyerekekkel pingpongozunk, kerékpározunk, nyáron pedig úszni szoktam. A kajakos Márk fiam miatt van otthon erősítő eszköz, amit én is szoktam használni. Mind az öt gyermekünk versenyszerűen sportolt vagy sportol, ám egyiküknél sem erőltettük ezt" - fogalmazott.

Édesapjának, az egykori kiváló mesteredzőnek, a sportág nagy ismerőjének, statisztikusának biztatására háromtusával kezdett Mizsér Attila, majd 16 évesen serdülőbajnoki címet szerzett. Az öttusára áttérve a 80-as évek elejétől egyre inkább előretört. Egyike volt azoknak a bajnokesélyeseknek, akiket a Moszkvából elrendelt bojkott megakadályozott a Los Angeles-i részvételben. Négy évvel később, Szöulban tagja volt a győztes csapatnak, újabb négy év elteltével, Barcelonában pedig második lett egyéniben. Tizenhárom felnőtt világ- és Európa-bajnoki érme közül hét volt arany. Az öttusától 1994-ben vett búcsút.

Kedd délután egykori egyesülete, az UTE (Újpesti Dózsa) öttusaszakosztálya szűk körben köszöntötte fel. Az összejövetelen megjelentek korábbi klubedzői, Deák Ferenc, Kárai Kázmér, Pálvölgyi Miklós és Pécsi Gábor, és ott volt Őze István, a lila-fehér egyesület klubigazgatója, az ünnepelt volt sporttársa is. Tibolya Péter világbajnok versenyző, szakosztályvezető köszönte meg mindazt, amit pályafutása során a szakosztályért tett, továbbá azt, hogy tanácsaival most is segíti őket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!