TV műsor

Teljesen megújult a BVSC-Zugló labdarúgó utánpótlásközpontja

Sport, 2021.05.06

Teljesen megújult a BVSC-Zugló Tatai úti labdarúgó utánpótlásközpontja, az 1,285 milliárd forint értékű beruházást az egyesület TAO-forrásból, valamint az EMMI és a kerületi önkormányzat támogatásából valósította meg.

A csütörtök délutáni, a Magyar Sport Napjára időzített ünnepélyes átadón Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke büszkén jelentette be, hogy a klub három törzsterületének helyszínei közül az első elnyerte a végső formáját. Emlékeztetett arra, hogy mindez az egyesület fennállásának 110. évfordulóján történt.

Szatmáry Kristóf kitért rá, a fejlesztés egyrészt a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül TAO-forrásból, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kormányzati, illetve önkormányzati támogatásból jöhetett létre.

A felújítás során először egy nagy élőfüves, valamint egy műfüves pálya készült, a második ütemben megújult a 900 négyzetméteres főépület, amely a modern öltözőkkel, konditeremmel, orvosi szobával és a kiszolgáló helyiségekkel az elnök szerint európai szintű körülményeket kínál az utánpótlás-nevelés számára. Hozzátette, a megújuló energiafelhasználásra is komoly figyelmet fordítottak, ezért az épület tetejére egy 50 kilowattos napelemrendszert helyeztek el.

"Bízom benne, hogy a labdarúgásban olyan szintű utánpótlás-nevelő bázis leszünk, amilyen egykor voltunk" - fogalmazott Szatmáry.

Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere örömét fejezte ki amiatt, hogy a beruházás által Zugló is gazdagodik, és nőnek a lehetőségek a szabadidő-, az utánpótlás- és az élsport területén.

"Ez a komplexum segíthet abban, hogy a mamák a gyerekeiket a számítógépek mellől visszaragadják a valós életbe, és olyan élményekhez juttathatják őket, amelyek egy életre meghatározók lehetnek számukra" - állapította meg a polgármester.

Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány, az MLSZ képviseletében utalt arra, hogy a BVSC mindig is a magyar sport egyik fontos tartópillére volt, ahol egykor olyan kitűnő kollégák dolgoztak, mint Mezey György, Both József, és olyan játékosok nevelkedtek, mint Törőcsik András. A válogatott kapus Gulácsi Péter például 13 éves koráig itt tanulta a futball alapjait.

Gellei hangsúlyozta, a Csányi Sándor vezette MLSZ elkötelezte magát amellett, hogy megszüntesse a magyar futballban tapasztalt évtizedes infrastrukturális lemaradást, és a sportág zuglói tradíciói magától értetődővé tették, hogy a BVSC-nél is fejleszteni kell.

Sárfalvi Péter, az EMMI sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hozzáfűzte, hogy a BVSC-Zugló sporttelepének megújulása szervesen illeszkedik abba a stratégiába, amely jelentősen támogatja a látványsportok infrastrukturális felzárkóztatását az európai élvonalhoz. A helyettes államtitkár szerint a BVSC fontos és meghatározó tagja a magyar sportéletnek, és a klubnál mindig is hosszú távú és tudatos építkező munka folyt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!