TV műsor

Tenisztörténeti kiállítás Budapesten

Sport, 2020.01.21

Sportágtörténeti kiállítás nyílt kedden a budapesti Szép Juhászné Teniszklubban.

A nyitóünnepségen Richter Attila, a szövetség főtitkára hangsúlyozta, csak a múlt ismeretében lehet jól alakítani a jövőt, és fontos megmutatni a gyerekeknek, hogy másfél évszázaddal ezelőtt honnan indult a mára csaknem ötmillió versenyzőt megmozgató sportág.

A Közép-Európa legnagyobb teniszrelikvia-gyűjteményével rendelkező Gáspár Balázs - akinek a centruma tavaly Körmöczy Zsuzsa-kiállításnak is otthont adott - elmesélte, hogy a sportágalapító Walter Wingfield brit őrnagy 1874. február 23-án szabadalmaztatta a "lawn tennis" felszerelését és pályáját, és három évvel később már megrendezték az első wimbledoni bajnokságot. Az első magyarországi pálya 1881-ben készült el a Városligetben.

"Talán a legbecsesebb tárgyam egy 1875-ös, ma már milliókat érő faütő, amelyből jó, ha tíz van a világon, és még ferde a feje, mert az emberi tenyeret hivatott lemásolni" - mondta az MTI-nek.

A várhatóan fél évig látogatható tárlaton többek között megtekinthetők a Viktoriánus korból származó fűnyírók, lovas hengerek, teniszes tematikájú porcelán dísztárgyak, sétapálcák, szivarvágók, pirítóstartók és egy ütőkkel-hálóval díszített, ebédhez hívó gong is. Kiállítják a Kertész János által 1903-ban kiadott első magyar teniszkönyvet, továbbá egy krétarajzot az 1908-as olimpiára teniszben nevezett Cséry Katalinról is.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!