Tizenöt ország ökölvívói vesznek részt a 72. Bornemissza-emlékversenyen

Sport, 2023.06.01

Tizenöt ország ökölvívói vesznek részt a hétfőn kezdődő 72. Bornemissza-emlékversenyen Egerben, ahol a hagyományoknak megfelelően az ifjúsági és a junior korosztályok bokszolói lépnek ringbe.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) csütörtöki közleménye szerint a jövő szombatig tartó viadal a legfontosabb eseménnyé lépett elő, mert több nemzetközi tornát is töröltek. A részt vevő országok többsége ezért felkészülésnek használja az egri viadalt, miután a junior Európa-bajnokságra július második felében, míg az ifjúsági és junior Ázsia-bajnokságra a nyár közepén kerül sor.

A közleményben emlékeztettek rá, hogy a Bornemissza-emlékverseny Európa legrégebbi ifjúsági, valamint junior tornája, a nemzetközi mezőny pedig ezúttal is erős lesz. A házigazda magyarok mellett Afganisztán, Azerbajdzsán, Csehország, Finnország, Kazahsztán, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Románia, Skócia, Szlovákia, Tádzsikisztán és Ukrajna nevezett a viadalra.

A MÖSZ kiemelte, hogy a tádzsikok első alkalommal vesznek részt a Bornemissza-emlékversenyen, és minőségi bokszolókkal érkeznek az azeriek, a kazahok, a románok, a norvégok, valamint az olaszok is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!