Tokió 2020 - A csoportelsőség lesz a tét vasárnap a női vízilabdázók számára - ELŐZETES

Sport, 2021.07.31

A csoportelsőség lesz a tét vasárnap a magyar női vízilabda-válogatott számára, amely a csoportküzdelmek utolsó körében Kínával találkozik.

Bíró Attila szövetségi kapitány csapatának a döntetlen is elég lenne az első hely megszerzéséhez a B csoportban, hiszen a címvédő Egyesült Államokkal szemben - a szerdai 10-9-es győzelemnek köszönhetően - a magyaroknak kedvez az egymás elleni eredmény. A meccs közép-európai idő szerint 7 órakor kezdődik. Egy vagy két pont megszerzése esetén a negyeddöntőben Hollandiával vagy Kanadával találkozik a válogatott.

A vitorlázóknál a finndingisekre vasárnap 8 órától újabb két futam vár, majd kedden következik a legjobb tíz számára az éremverseny. Berecz Zsombor nyolc futam után a harmadik helyen áll.

A Fazekas Mária, Madarász Dóra, Pergel Szandra összeállítású magyar női asztalitenisz-válogatott a csapatverseny nyolcaddöntőjében a házigazda japánokkal találkozik 12.30-tól.

A magyar atléták közül éjjel 2 órától öten is érdekeltek lesznek vasárnap: a kalapácsvetés selejtezőjében Gyurátz Réka, a távolugrás selejtezőjében Nguyen Anasztázia, a 3000 méteres akadályfutás előfutamában Kácser Zita és Tóth Lili Anna, a 100 méteres gátfutás elődöntőjében pedig Kozák Luca áll rajthoz.

Vasárnap 25 számban lesz éremosztás: atlétikában és tornában négy-négy, úszásban öt arany talál gazdára. Birkózásban ekkor rajtolnak a küzdelmek, de egyelőre magyar érdekeltség nélkül. A tenisztorna a férfi egyes, a női páros és a vegyes páros döntőjével lezárul, és a férfi tőr csapatversennyel véget érnek a vívás küzdelmei is.

Férfi gyeplabdában az első teljes hét utolsó napján már a negyeddöntőket rendezik, férfi kézilabdában, férfi kosárlabdában, férfi röplabdában és női vízilabdában pedig a csoportkör utolsó fordulójára kerül sor, vagyis vasárnap alakul ki a negyeddöntő párosítása.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!