A Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összeállítású kvartett ugyan még nem biztos induló, de Hüttner Csaba szövetségi kapitány tavaly ősszel azt mondta, ha a csapat a szezon elején jól teljesít, akkor bekerül az utazó válogatottba.
Molnár Péter az M1 aktuális csatornának szerdán arról beszélt, hogy nem örültek a pandémia miatti halasztásnak, de szerinte előnyükre tudták fordítani a plusz egy évet.
"Ki tudtuk hozni magunkból azt a pluszt, amit lehetett, fejlesztettük a hajónkat is. Már most jó formában vagyunk, bízom benne, hogy idén is dominálni fogunk itthon" - mondta a versenyző a sevillai edzőtábort követően.
Felidézte, hogy tavaly meghívásra összemérhették erejüket a német négyessel, és örömmel tapasztalták, hogy a korábbi évekhez képest közelebb kerültek hozzájuk. Ahogy fogalmazott, nem szeret elvárásokat megfogalmazni, de - ha kijutnak, merthogy ez az első és legfontosabb lépés - az aranyéremért utaznak Tokióba.
"A dobogó szerintem reális cél, hogy melyik foka, az akkor, aznap dől majd el" - tette hozzá.
Versenyzőtársa, Tótka Sándor úgy véli, ott tartanak a felkészülésben, ahol tartaniuk kell, az egész csapat jó formában van. A spanyolországi edzőtáborban helycserét és hajócserét is eszközöltek, mindkettő sikeresnek bizonyult. Mint mondta, nagyon várják már, hogy letesztelhessék magukat a nemzetközi mezőnyben.
"Nagyok az elvárások velünk szemben, de nem bánjuk. Reméljük, hogy a kemény munkának meglesz az eredménye" - jelentette ki. Ő is azt mondta: érmet várnak maguktól Tokióban, bár addig még lesz egy világkupaverseny és Európa-bajnokság is.
A két kajakos egy párost alkotva negyedik lett 200 méteren a riói olimpián, s most mindketten úgy nyilatkoztak, adott esetben vállalnák a K-1 200 métert is a japán fővárosban, de elsősorban a négyesre összpontosítanak.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!