TV műsor

Tokió 2020 - Bach ismét több százmillió dolláros kárról beszélt

Sport, 2020.04.29

Thomas Bach elnök ismételten hangoztatta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) több százmillió dollárt veszít a tokiói nyári játékok 2021-re halasztásával.

A NOB első embere, akinek szavait a szervezet sajtószolgálata idézte, hozzátette, hogy az anyagi kárt illetően pontos összeggel nem tud szolgálni, s arra sem tért ki, hogy milyen mértékben osztozhat a NOB és a rendező az olimpia elcsúsztatásából fakadó plusz kiadásokban.

Abe Sindzó japán kormányfő kedden a tokiói törvényhozásban cáfolta, hogy megígérte volna a NOB-nak: országa átvállalja a halasztással járó többletköltségeket. A járulékos kiadások a Kyodo japán hírügynökség szerint hárommilliárd dollárra rúghatnak. A 2020-ra tervezett játékok büdzséje hivatalosan 12.6 milliárd dollár (4092 milliárd forint), ám szakértői becslések szerint akár kétszer nagyobb összegről is szó lehet.

Bach arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány és az elhalasztott olimpia arra készteti a bizottságot, hogy átgondolja eddigi prioritásait és költségvetését.

A NOB elnöke átfogó és széleskörű vitát kezdeményez arról, milyen legyen a sport a járványt követően. Úgy véli, meg kell vizsgálni, miként változhatnak meg a jövőbeni lehetőségek a sport számára, s elképzelhetőnek tartja, hogy nem lesz minden olyan esemény megrendezésére mód, melyeket terveztek.

Bach ugyancsak fontosnak tartja az Agenda2020 program további reformját, valamint a fenntarthatóság és a megvalósíthatóság szempontjainak fokozottabb érvényesítését, hogy az olimpia házigazdáira alacsonyabb rendezési költségek háruljanak.

A tokiói olimpia idén július 24-én kezdődött volna, de március végén az a döntés született, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel később rendezik meg az eseményt. Ennek értelmében a játékokat jövő július 23. és augusztus 8. között tartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!