Tokió 2020 - Digitális eszközökkel próbálnak hangulatot teremteni a japánok

Sport, 2021.07.21

Digitális eszközök segítségével próbálnak hangulatot teremteni az üres versenyhelyszíneken a megnyitóval pénteken kezdődő tokiói olimpia szervezői.

A koronavírus-járvány miatt a küzdelmeket gyakorlatilag nézők nélkül rendezik meg, de ahogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke fogalmazott: nem akarják, hogy a sportolók egyedül érezzék magukat a stadionokban vagy a csarnokokban.

"Szeretnénk megmutatni nekik, hogy az emberek velük vannak és támogatják őket" - fogalmazott a német sportdiplomata.

A NOB azt reméli, hogy a tokiói játékok minden idők legnézettebb olimpiája lesz világszerte.

A hangulat fokozásának technikai kellékei között lesz egy audio rendszer, amely a korábbi olimpiák alapzaját, a lelkesedést, illetve a tapsot játssza majd be, így a versenyzők úgy érezhetik, hogy mégis ülnek nézők a lelátón. Emellett otthonról, egy digitális platformon keresztül minden szurkoló küldhet virtuális tapsot is a résztvevőknek, és a helyszíneken, valamint a televíziós közvetítésben látható lesz, hogy melyik országból hányan drukkolnak. Mindenkit arra biztatnak, hogy készítsen magáról egy öt másodperces szelfivideót, küldje be, és ezt is megjelenítik majd a kivetítőkön. Néhány versenyhelyszínen pedig a sportolóknak lehetőségük lesz arra, hogy a versenyük után közvetlenül élő kapcsolatba léphessenek az otthon szurkoló családjukkal és barátaikkal.

A tokiói olimpiát eredetileg 2020 nyarán rendezték volna, de a pandémia miatt egy évvel elhalasztották.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!