Tokió 2020 - Elődöntős Debrecenben a 3x3-as férfi kosárválogatott

Sport, 2021.06.05

A magyar férfi válogatott második győzelmével bejutott az elődöntőbe szombaton a 3x3-as kosárlabda olimpiai kvalifikációjának debreceni pótselejtezőjében.

Csirke Ferenc szövetségi kapitány együttese a B csoportban a románok 21-16-os legyőzése után a románokat 22-9-re verő mongolokkal csapott össze a csoportelsőségért. Az ellenfélről sokat elárult, hogy múlt héten a grazi olimpiai selejtezőben legyőzték a tokiói játékokra kijutott lengyel csapatot is.

Az Ivosev Tamás, Demeter Attila, Keller Iván, Kerpel-Fronius Balázs összeállítású magyar válogatott főként Kerpel-Froniusnak köszönhetően 4-1-gyel kezdett, majd Keller duplájával már 7-2 állt az eredményjelzőn. Az időkérés közben a lelátón virággal és tortával köszöntötték 46. születésnapján a női kapitányt, Károlyi Andreát.

A közönség 10-2-nél már tombolt, de öt perc még hátravolt a váratlanul egyoldalú mérkőzésből. Ivosev büntetője után 14-2-re vezettek a magyarok, az ellenfél pedig elkeseredetten próbált távoli dobásokkal faragni a hátrányon, de még büntetőből is alig talált be. A magyarok és a találkozó utolsó öt pontját Keller szórta, a vége 21-8 lett, ekkor még 31 másodperc lett volna hátra a rendes játékidőből.

Az A jelű triót korábban a belgák nyerték meg, a második helyen a szlovénok, a harmadikon az ukránok zártak.

A hármasok legjobbjai közvetlenül a négy közé kerülnek, míg a másodikok vasárnap keresztbejátszanak a negyeddöntőben másik csoport harmadikjával az elődöntőért.

A hatcsapatos debreceni pótselejtezőből mindkét nemnél csak a győztes jut ki az olimpiára.

A magyar női csapat pénteken két győzelemmel szintén közvetlenül az elődöntőbe jutott a Nagytemplom előtti téren felállított kosárpályán.

A nők 17.35-kor csapnak össze Tajvannal vagy Észtországgal, míg a férfiak 18.40-kor játszanak majd Szlovéniával vagy Romániával.


Eredmények, férfiak, B csoport:

------------------------------
Magyarország-Mongólia 21-8

korábban:
Magyarország-Románia 21-16
Mongólia-Románia 22-9

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 2 győzelem, 2. Mongólia 1, 3. Románia 0
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!