Tokió 2020 - Könnyű csoportban a férfi vízilabda-válogatott, a címvédővel is találkoznak a nők

Sport, 2021.02.21

A magyar férfi vízilabda-válogatott kifejezetten könnyű, a női együttes pedig erősebb csoportba került a tokiói olimpián.

A sorsolást vasárnap este rendezték Rotterdamban a férfi olimpiai kvalifikációs tornát követően.

Märcz Tamás Európa-bajnok csapata az első kalapból ugyan a világbajnok olaszokat kapta, de rajtuk kívül az amerikai, a dél-afrikai, a görög és a japán válogatott sem jelenthet komoly gondot az együttesnek.

"Egy fokkal erősebbnek vélem a másik csoportot, jobban örültem volna, ha valamelyik szláv csapat a mi oldalunkra kerül. Ebből a csoportból azt gondolom, joggal pályázunk az első vagy a második helyre, de tulajdonképpen mindegy, melyiket érjük el, mert a negyeddöntőben így is, úgy is egy rendkívül nehéz ellenfél érkezik majd a másik ágról" - idézte a szövetség honlapja Märcz Tamás, aki szerint a csoport abban az esetben erősödhet, ha a dél-afrikaiak visszalépnének, ebben az esetben ugyanis az oroszok kerülnének a helyükre. Hozzátette, a címvédő szerbektől van egy meghívása az együttesnek, ami jó felkészülést biztosíthat, de a végleges program a napokban állhat majd össze.

Bíró Attila női válogatottja a címvédő amerikaiakkal, a legutóbbi olimpián harmadik oroszokkal, valamint a kínaiakkal és a házigazda japánokkal játszik majd a csoportküzdelmek során. Mindkét tornán az első négy helyezettek jutnak a negyeddöntőbe.

"Hasonló a sorsolásunk, mint volt Rióban, ismét már a csoportban találkozunk az amerikai válogatottal. Hogy ez jót vagy rosszat jelent, majd ott derül ki, mindenesetre ezúttal is lesz velünk egy közös edzőtáborunk, amelyen feltérképezhetjük őket. Nyilvánvalóan kiemelkednek a mezőnyből, de nem verhetetlenek. Az oroszokat jól ismerjük, nem tartunk tőlük, a japánokra viszont nagyon kíváncsi vagyok, biztosra veszem, hogy kellemetlen perceket okozhatnak voltaképpen mindenkinek, nem szabad őket leírni" - mondta Bíró Attila, aki szerint a kínaiak is erősek lesznek. - "Szóval a csoport kiegyensúlyozott, tovább kell jutnunk, majd a negyeddöntőt is sikerrel kell vennünk egy biztosan kemény rivális ellen. Bízunk magunkban, az olimpiáig tovább javulunk, felkészülten indulunk majd csatába" - értékelte a sorsolást a női válogatott szövetségi kapitánya.


A férfi torna csoportjai:

A csoport:
Olaszország, MAGYARORSZÁG, Egyesült Államok, Dél-afrikai Köztársaság, Görögország, Japán


B csoport:
Spanyolország, Szerbia, Ausztrália, Kazahsztán, Montenegró, Horvátország


A női torna csoportjai:

A csoport
Ausztrália, Spanyolország, Hollandia, Kanada, Dél-afrikai Köztársaság

B csoport:
Egyesült Államok, Oroszország, MAGYARORSZÁG, Kína, Japán
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!