Tokió 2020 - Kovács Antal érmet remél a cselgáncsozóktól

Sport, 2021.07.02

Érmet remél a magyar válogatottól a három hét múlva kezdődő ötkarikás játékokon Kovács Antal, a cselgáncssport eddigi egyetlen magyar olimpiai bajnoka.

Az Atomerőmű SE 49 éves ügyvezetője a Tolna megyei Teol hírportálnak először a júniusi, budapesti világbajnokságot értékelte.

"Magyarország nagyot vállalt azzal, hogy a pandémiás időszakban megrendezi a világbajnokságot. Októberben is nagy hőstett volt, hogy Grand Slam-versenynek adott otthont Budapest, hiszen ahogy minden szegmensben, úgy a dzsúdó világában is nagy volt akkor a bizonytalanság. A magyar szövetség azonban bevállalta, és sikerült bebizonyítania, hogy sok résztvevővel, az úgynevezett buborékrendszerben biztonságosan meg lehet tartani egy ilyen nagy volumenű rendezvényt. Jelen voltak az ötkarikás játékok főrendezőjének közvetlen munkatársai. Számukra fontos volt, hogy lássák, hogyan lehet biztonságosan lebonyolítani egy több száz résztvevős versenyt" - mesélte a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja.

Az Atom Antinak becézett dzsúdós legenda szerint a kvalifikációs helyezések megtartása szempontjából fontos verseny volt a vb.

"Tóth Krisztián révén megszületett a nagyon várt vb-érem, de Pupp Réka is jól harcolt. Cirjenics Miklós is jól dolgozott, de meglátszott rajta, hogy átesett a koronavíruson. Ungvári Miklós hetedik lett, és egy hajszállal maradt le a kvótáról. Megpróbálunk belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba a nemzetközi szövetségnél, hogy munkásságát mérlegelve szabadkártyával mégis elindulhasson Tokióban. Az idei lehetne az ötödik olimpiája, amivel sporttörténelmet írna, válogatottunk pedig indulhatna a csapatversenyben is" - fejtette ki.

Ami a tokiói kilátásokat illeti, Kovács Antal úgy vélte, több magyar éremesélyes is van, ha ebből egyet sikerül megvalósítani, és mellé még néhány pontot érő helyet szerezni, akkor elégedett lehet a küldöttség.

"A sorsoláson és a napi formán sok múlik majd. A paksiak közül Réka szemmel láthatóan nagyot lépett előre idén, ha ezt a teljesítményt tartani tudja, éremért küzdhet. Cirjenics Miki nem tudott akkorát homorítani, mint 2017-ben, ebben a vírus mellett csukló- és lábujjsérülése is hátráltatta. Szerencsére jól van már, és keményen készül második olimpiájára" - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!