TV műsor

Tokió 2020 - Kozák Danuta kihívója, Lisa Carrington sporttörténelmet írna

Sport, 2021.07.08

Történelmet írna a tokiói olimpia gyorsasági kajak-kenu versenyén az új-zélandi Lisa Carrington, akit mind a négy női kajakos számban neveztek.

A nemzetközi szövetség a hírlevelében emlékeztet, hogy ebben a szakágban még soha senki nem nyert négy aranyérmet ugyanazon az ötkarikás eseményen, de a K-1 200 méteren kétszeres címvédő, valamint K-1 500 és K-1 200 méteren világbajnok Carringtonnak most erre lehetősége nyílik. Hozzáteszik persze, hogy ehhez az ötszörös győztes Kozák Danutának is lesz majd egy-két szava, Rio de Janeiro háromszoros bajnoka (K-1 500 m, K-2 500 m és K-4 500 m) ezúttal is három számban indul, és próbálja megismételni öt évvel ezelőtti sikerét.

A sportág gyorsasági szakágában rekordot jelentő 51 ország képviselői indulnak, Belize ezúttal debütál. Ami a versenyzői létszámot illeti, 249-en szállnak majd vízre Tokióban, ez kettővel több, mint Rióban, de a csúcsot jelentő atlantai (1996) 317-es mezőnytől elmarad.

Az új szakágban, női kenuban az egyéni sprintben 32-en neveztek - köztük Takács Kincső és Horányi Dóra -, C-2 500 méteren pedig 14 hajót számlál majd a mezőny, amelyben ott lesz a Balla Virág, Takács Kincső duó is.

A németek kajakosa, Ronald Rauhe pályafutása hatodik olimpiájára készül - az erre vonatkozó rekordot Josefa Idem tartja nyolc szerepléssel, ő az egykori NSZK-t, valamint Olaszországot is képviselte az ötkarikás játékokon.

A legidősebb kajak-kenus a május óta 45 éves kazah Natalja Szergejeva lesz a japán fővárosban, míg a legfiatalabb a Cook-szigetek képviselője, a mindössze 17 esztendős Kohl Horton. Rajta kívül még nyolc tinédzser tagja az olimpiai mezőnynek.

A játékok július 23-án kezdődnek, a gyorsasági kajak-kenu versenyek - 17 magyarral - augusztus 2-án rajtolnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!