Tokió 2020 - Lőrincz Viktor ezüstérmes

Sport, 2021.08.04

Lőrincz Viktor elvesztette a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának szerdai döntőjét a tokiói olimpián, így bátyja, Tamás keddi aranyérme után ő ezüstöt nyert.

Tokió 2020 - Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes A BHSE 31 éves versenyzőjének volt miért törlesztenie a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok ukrán Zsan Belenyuk ellen, mivel a legutóbbi, 2019-es vb fináléjában kikapott a súlycsoport ászától, aki Rióban ezüstérmes volt.

Az első három percben mindkét fél óvatosnak tűnt, de valamelyest a 2017-ben kontinensbajnok magyar birkózó volt aktívabb, ezért egy perc után a riválisát figyelmeztette a bíró. Mivel Belenyuk harcmodorában nem állt be változás, így megintették (1-0), azonban Lőrincz nem tudta kihasználni a parterhelyzetet, ugyanis amikor fordított emeléssel próbálkozott, akkor ellenfele kibújt a fogásból, és azonnal lábra pattant.

Az igazi küzdelem a szünet után kezdődött, akkor mindkét fél nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, de a egy perc után a várakozásoknak megfelelően visszaintették Lőrinczet (1-1). Belenyuk viszont kihasználta előnyösebb helyzetét, és két pörgetéssel 5-1-es előnyre tett szert. A hátralévő másfél percben a híresen jó kondícióval rendelkező Lőrincz hiába hajtott, nem tudott akciót csinálni a megingathatatlannak tűnő Belenyukon, így továbbra is nyeretlen maradt ellene.

Lőrincz Viktor a magyar olimpiai csapat 12. érmét nyerte a japán fővárosban, négy arany és három bronz után ez volt az ötödik ezüst.
(MTI)

Címkék

Lőrincz Viktor Tokió 2020 Birkózás

Galériánk

Tokió 2020 - Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes Tokió 2020 - Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes Tokió 2020 - Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes Tokió 2020 - Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes Tokió 2020 - Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes Tokió 2020 - Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes Tokió 2020 - Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes Tokió 2020 - Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!