Tokió 2020 - Nagy Viktor megkönnyezte a búcsút

Sport, 2021.08.08

Nagy Viktor, a magyar férfi vízilabda-válogatott világ- és Európa-bajnok kapusa bevallotta: megkönnyezte, hogy pályafutása utolsó mérkőzésén megszerezték a bronzérmet a tokiói olimpián.

"Éreztem, hogy a fiúk értem is játszanak, tudták jól, hogy ez karrierem utolsó találkozója, befejezem az aktív pályafutásomat. Nagyon jól esett, hogy önmaguk mellett értem is küzdöttek. Minden egyes csapattársamnak nagyon köszönöm!" - nyilatkozott a Szolnok 37 éves hálóőre, aki 2012-ben és 2016-ban egyformán ötödikként zárta az ötkarikás játékokat.

A játékos köszönetet mondott a családjának, szüleinek és a feleségének, aki 17 éve segíti őt a mindennapokban.

"Nagyon sokat köszönhetek neki, többek között a megszerzett érmeimet is. Komoly hátteret biztosít, nagyon hálás vagyok neki" - fogalmazott, hozzátéve, már négy-öt éve úgy tervezte, hogy Tokióban lesz az utolsó mérkőzése.

"Kicsit elkalkuláltam magam, mert ez a döntőre volt kihegyezve, sajnos az nem jött össze. Tegnapig ezen bánkódtunk, de büszke vagyok a csapatra azért is, mert aztán közösen létrehoztunk egy energiabombát, ami ma robbant a vízben. A bírók nagyon a spanyolokat támogatták és ezzel együtt is tudtunk nyerni, ez óriási dolog" - mondta Nagy Viktor, aki a második két negyedben nem kapott gólt.

"Mindig kiemelem, hogy egy kapus akkor tud jól védeni, ha előttem úgy mozogna a társaim, hogy az nekem komfortos, s látom, hova jönnek a labdák. Úgyhogy ez csapatmunka volt." - hangsúlyozta.

"Nagyon jó érzés úgy abbahagyni, úgy felülni a repülőre, hogy visszük haza az országnak, a családunknak, saját magunknak az érmet." - zárta szavait Nagy Viktor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!