Tokió 2020 - Nyolcadik lett a női kardcsapat

Sport, 2021.07.31

A magyar női kardválogatott az utolsó mérkőzését is elvesztette, így a kilences mezőnyben a várakozást alulmúlva a nyolcadik helyen végzett a fegyvernem szombati csapatversenyében a tokiói olimpián, amelyen az oroszok megvédték címüket.

A Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár összeállítású együttes a dél-koreaiaktól és a házigazda japánoktól elszenvedett vereség után egy újabb ázsiai rivális, Kína ellen lépett pástra, és 45-30-ra alulmaradt.

A kilenc asszó közül mindössze egyet sikerült megnyernie a teljesen szétesett magyar csapatnak, az utolsó előtti párban Battai 6-5-re verte a rivális csereemberét, az ekkor beállt Kuo Ji-csit, de egyébként kínai fölényt hozott a mérkőzés.

"Az elvesztett negyeddöntő után nagyon letargikus állapotba kerültünk. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy bekerüljünk a négy közé, ami a célunk volt. Sajnos a mai teljesítményünk ennyire volt elég - nyilatkozott Katona Renáta. - Természetesen szerettük volna megnyerni az alsóági meccseinket, de úgy éreztem, hogy még mindig a Dél-Korea elleni összecsapás hatása alatt voltunk. Nagyon elkeseredtünk, hogy nem sikerült azon győzünk."

Ez volt az utolsó magyar érdekeltégű szám vívásban, a sportági küldöttség egy-egy arany- (Szilágyi Áron), ezüst- (Siklósi Gergely) és bronzérmet (férfi kardcsapat) nyert, illetve egy negyedik (Márton Anna), egy hetedik (női tőrválogatott) és egy nyolcadik (női kardválogatott) helyet szerzett a japán fővárosban.

A címvédő oroszok a negyeddöntőben Japánt (45-34), az elődöntőben a Koreai Köztársaságot (45-26) múlták felül magabiztosan, és a fináléban a franciák ugyan nagy csatára kényszerítették őket, de végül 45-41-re ott is jobbnak bizonyultak. A riói csapatból a 36 éves Szofija Velikaja maradt hírmondónak.



Eredmények:

női kard, csapatverseny:

------------------------

negyeddöntő:
Koreai Köztársaság-Magyarország 45-40
Orosz olimpiai csapat-Japán 45-34
Franciaország-Egyesült Államok 45-30
Olaszország-Kína 45-41

az 5-8. helyért:
Japán-Magyarország 45-42
Egyesült Államok-Kína 45-35

az 5. helyért:
Japán-Egyesült Államok 45-43

a 7. helyért:
Kína-Magyarország 45-30

elődöntő:
Orosz olimpiai csapat-Koreai Köztársaság 45-26
Franciaország-Olaszország 45-39

a 3. helyért:
Koreai Köztársaság-Olaszország 45-42

döntő:
Orosz Olimpiai Csapat-Franciaország 45-41


női kard csapatverseny, olimpiai bajnok:

----------------------------------------
Orosz Olimpiai Csapat (Olga Nyikityina, Szofija Pozdnyakova, Szofija Velikaja)
2. Franciaország (Sara Balzer, Cecilia Berder, Manon Brunet, Charlotte Lembach)
3. Koreai Köztársaság (Csoj Szu Jon, Kim Dzsi Jon, Jun Dzsi Szu, Szeo Dzsi Jon)
4. Olaszország (Martina Criscio, Rossella Gregorio, Irene Vecchi, Michaela Battiston)
...8. Magyarország (Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Battai Sugár)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!