Tokió 2020 - Pupp Réka: ez életem egyik legjobb éve

Sport, 2021.07.21

A cselgáncsozó Pupp Réka felnőtt pályafutása legjobb évének tartja az ideit, és úgy véli, mentálisan megerősödve várhatja az olimpiai rajtot.

A 25 éves versenyző - aki juniorként nyert Eb-t, U23-as Eb-n pedig kétszer is ezüstérmet szerzett - ebben az évben harmadik helyen végzett a Tbilisziben rendezett Grand Slam-tornán, ugyancsak bronzérmes lett a lisszaboni Európa-bajnokságon, valamint kijutott első olimpiájára.

"Nem egészen ilyen olimpiára gondoltam - mondta az olimpiai faluban szerdán az MTI-nek, a koronavírus-járványra utalva. - De ahogy elindítottak minket, ahhoz képest nincs az a hatalmas szigor, hogy például három alkalmazást kell letölteni, és ezt kell vagy azt kell csinálni."

Hozzátette, úgy gondolja, számára kedvező volt a tokiói játékok egyéves eltolása.

"Persze az első néhány hónap nekem is nehéz volt, le kellett állni az edzésekkel, csak kondimunkát végezhettünk, amit kicsit unalmasnak tartok, ugyanakkor mindenképpen szükségesnek. Aztán jöttek az eredmények, így jól jött számomra a halasztás. Mondhatjuk, hogy ez felnőtt pályafutásom legjobb év, életem egyik legjobb éve idáig, de azért remélem, lesz még jobb is. Sikerült letennem a névjegyemet, nagy ugrás volt, és van rá lehetőség, hogy még nagyobb legyen" - fogalmazott az Atomerőmű SE sportolója.

A cselgáncsversenyek helyszínéről, a sportágban szentélyként tisztelt Nippon Budokanról úgy vélekedett, nagy megtiszteltetés ott tatamira lépni, és már ismeri a 2019-es világbajnokságról. A szurkolók hiánya szerinte nem befolyásolja majd az erőviszonyokat, ő maga nem is szeret annyira nézők előtt dzsúdózni.

"Igazából az erősségem, hogy az állóképességem nagyon jó, és ebben bízhatok most is. Másrészről, amiben idén sokat fejlődtem, az a mentális rész. Ez azért sokat hozzá fog adni a teljesítményemhez" - nyilatkozta.

A sorsoláson nem lesz kiemelt, és majd csak vasárnap reggel, a versenye napján nézi meg ki lesz az ellenfele, hogy ne stresszeljen rajta feleslegesen.

"Vannak konkrét céljaim, de ha ki tudom adni magamból, ami bennem van, ha győztes, vagy akár vesztes meccs után úgy tudok lejönni a szőnyegről tiszta lelkiismerettel, hogy mindent beleadtam, akkor elégedett leszek" - jelentette ki Pupp Réka.

A cselgáncstorna szombaton kezdődik Tokióban, az 52 kg-os Pupp Réka a második napon lesz érdekelt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!