TV műsor

Tokió 2020 - Sárosi Laura a rióihoz képest jobb esélyeket lát

Sport, 2021.07.08

A riói olimpikon Sárosi Laura az öt évvel ezelőttinél jobb esélyeket lát arra, hogy mérkőzést nyerjen a tokiói olimpia női tollaslabda versenyében.

A Tisza TSE 28 éves játékosa az MTI-nek elmondta, a 43 induló közül a 29. helyen jutott ki az ötkarikás játékokra, ám csupán az első 14 helyezett lesz kiemelt. Ezt követően nincs erősorrend - amint a magyar idő szerint csütörtök délutáni sorsolás előtt kiemelte -, és a szerencsén múlik, hogy kivel kerül egy csoportba, és az is, hogy hárman vagy négyen lesznek benne. Hangsúlyozta, utóbbinak jobban örülne, hiszen így nagyobb lenne az esély, hogy olyanokkal kerül össze, akikkel jó mérkőzést játszhat és akár nyerhet is.

A Kuala Lumpur-i sorsoláson a nőknél 13 hármas és egy négyes csoportba sorsolták a női egyes mezőnyét, Sárosi az N jelű trióban az ötödik kiemelt thaiföldi Ratchanok Intanon és a 18. helyen kijutott malajziai Soniia Cheah társaságába került.

A szegedi sportoló az első a magyar tollaslabdázók közül, aki második olimpiáján vehet részt, de eddig magyar játékos még szettet sem nyert az ötkarikás játékokon. Sárosi Laura viszont bizakodó annak kapcsán, hogy most ez sikerül.

"A rangsor 29. helyezettjeként a mögöttem lévők ellen nagy esélyem van nyerni, és az előttem lévők közül is van öt-hat olyan, akikkel lehet ki-ki meccset játszani. Ez Rióhoz képest nagyon jó arány" - fogalmazott előzetesen Sárosi, aki Brazíliában a későbbi ezüstérmes indiai Pusarla Venkata Sindhutól, illetve a kanadai Michelle Litől is 2-0-ra kapott ki. Ám míg akkor emlékezetes előzmények után az utolsó pillanatban jutott ki, ráadásul egy vírus okozta hasi nyirokcsomó-gyulladás miatt kórházba is került az ötkarikás játékok előtt, ezúttal a perui nemzetközi verseny és a portugál nyílt bajnokság megnyerése után már májustól nyugodtan készülhetett fejben az olimpiára. Mint mondta, általában két-három jó versenye után becsúszik egy rosszabb teljesítmény, márpedig a két sikert követően volt egy nem túl jó eredménnyel zárult viadala Spanyolországban.

"Nekem valahogy kell, hogy kicsit szétessenek a dolgok, hogy utána összeálljon minden újra. Most megint kezd sokkal jobban összeállni a formám. És noha ezúttal a pandémia miatt igazán senki nem tudja, mire számítson, mégis örülök, hogy van már tapasztalatom az előző olimpiáról" - fejtette ki.

"Ha az eredményt nézzük, akkor szeretnék meccset nyerni, ha pedig érzelmi szempontból nézzük, akkor úgy lejönni a pályáról minden alkalommal, hogy kiadtam magamból a maximumot. Ebben az esetben elégedetten jönnék haza." - tette hozzá.

Mint mondta, nagyon örül, hogy Krausz Gergely révén először lesz magyar tollaslabdázó férfi egyesben, mivel sokat számít egy sportolónak, hogy érzi magát a pályán kívül, ők pedig gyermekkoruk óta jó hatással vannak egymásra.

"Sokat jelent egy barát pályán kívüli jelenléte, teljesen más, mint egy edzőé. Fontos nekem, hogy az én sportágamból is van valaki, együtt élhetjük át az olimpiát. Ráadásul a koronavírus miatt nem igazán lehet majd más sportágak versenyein drukkolni, és számomra lényeges, hogy a lelátón így is lesz valaki, aki szurkol nekem" - mondta Sárosi Laura.

A férfi egyes mezőnyét 14 hármasba sorsolták, Krausz a J jelűbe került az ötödikként rangsorolt indonéz Anthony Sinisuka Ginting és a 29. helyen kijutott orosz Szergej Szirant társaságában.

Sárosival együtt - akire a jövő péntekre tervezett utazásig napi két-három edzés vár - eddig öt magyar tollaslabdázó szerepelt az ötkarikás játékokon: 1992-ben, Barcelonában egyesben Dakó Andrea, Fórián Csilla és Harsági Andrea, míg párosban a Dakó-Fórián kettős indult. Négy évvel később, Atlantában Ódor Andrea képviselte a magyar színeket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!