Tokió 2020 - Szilágyi Áron parádés vívással a nyolc között férfi kardban

Sport, 2021.07.24

A kétszeres címvédő Szilágyi Áron parádés vívással bejutott a legjobb nyolc közé a férfi kardozók szombati egyéni versenyében a tokiói olimpián.

Tokió 2020 - Vívás London és Rio de Janeiro bajnoka második asszójában újra 15-7-re bizonyult jobbnak az öt éve negyedik iráni Mojtaba Abedininél, a folytatásban pedig egy másik iráni, Ali Pakdaman vár rá, aki a 32 között Szatmári Andrást búcsúztatta.

Az első tust most is az ellenfél adta, de ez volt az első és az utolsó alkalom is egyben, hogy nála volt az előny. A folytatásban a Vasas 31 éves vívója a kilenc évvel ezelőtti, londoni teljesítményéhez hasonló könnyed vívással gyűjtögette a találatokat, a szünetben 8-1 volt az állás a javára. A 36 éves Abedini - a két évvel ezelőtti budapesti világbajnokság - bronzérmese, tehetetlennek tűnt, miközben az edzőjével egyeztetett, széttárta a karját és a fejét ingatva magyarázott.

Szilágyi a pihenő után sem vesztette el a fókuszt, 10-2-re és 11-4-re is vezetett, és ugyan a végén az ellenfél szépített, a győzelme ezúttal sem forgott veszélyben egy pillanatra sem.

"Az elejétől kezdve sikerült megvalósítanom azt, amit elképzeltem. Közben nem is nagyon változtattam az előkészítéseimen, mert működtek. A következő vetélytársam kicsit más stílusú, magasabb vívó, meglátjuk, hogy mivel tud előrukkolni" - nyilatkozott Szilágyi, aki a magyarok közül egyedüliként van még versenyben.

A negyeddöntők 8.55-kor kezdődnek. Az elődöntős-döntős programra közép-európai idő szerint 12 órától kerül sor.
(MTI)

Galériánk

Tokió 2020 - Vívás Tokió 2020 - Vívás Tokió 2020 - Vívás
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!