Tokió 2020 - Thomas Bach nem számít távolmaradó országokra

Sport, 2020.10.24

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach azt mondta, nem számít a koronavírus-járvány miatt távolmaradó országokra a jövő évre halasztott tokiói ötkarikás játékokon és paralimpián.

A német sportvezető ezt abban az Instagram-beszélgetésben közölte, amelyet honfitársával, a gerelyhajító Johannes Vetterrel folytatott - írta az insidethegames.biz portál.

Bach hozzátette: minden sportoló részt vehet az olimpián, azok is, akik olyan országból érkeznek, amelyben magas a fertőzöttek száma.

"A versenyzők nem felelősek a vírusért" - fogalmazott a NOB elnöke, hozzátéve: ha negatív a tesztjük és betartják a biztonsági előírásokat, akkor joguk van indulni.

"Országok távolmaradására sem számítok. A NOB égisze alá tartozó mind a 206 olimpiai bizottság elkötelezett a rendezés mellett, és várja a rajtot" - mondta Thomas Bach.

A tokiói olimpiát és paralimpiát a pandémia miatt halasztották el egy évvel, az új időpont előbbi esetében 2021. július 23-augusztus 8., utóbbinál pedig augusztus 24-szeptember 5. A szervezők most azon dolgoznak, hogy különböző "víruskonform" forgatókönyveket készítsenek a lebonyolítással kapcsolatban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!