TV műsor

Tokió 2020 - Tótka és Csizmadia is a középfutamban K-1 200 méteren

Sport, 2021.08.04

Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is megnyerte szerdai előfutamát kajak egyes 200 méteren, így készülhet a csütörtöki folytatásra a tokiói olimpián.

Csizmadia, az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa az olimpiai és világbajnoki címvédő Liam Heath-szel került egy futamba, s vele, valamint a spanyol Carlos Arevalóval vívott nagy csatát a továbbjutásért érő első két helyért, s végül meglepetésre a brit kényszerült reményfutamra. Csizmadia egy századmásodperccel ugyan, de megnyerte a futamot.

Az újpesti Tótka Sándor, aki néhány napja ünnepelte a 27. születésnapját, a szám friss Európa-bajnokaként száll vízre a japán fővárosban, s az előfutamban nem igazán akadt komoly ellenfele. Bár elsőre belehúzott a rajtgépbe, az ismétlést követően magabiztos győzelemmel lépett tovább a középdöntőbe, a táv második felében már ki is engedhetett.

"A versenybírók nagyon szigorúak itt, nem gondoltam, hogy berajtoltam, de ők mégis úgy ítélték meg, hogy igen. A második rajtom így biztonsági volt, ezzel együtt remekül sikerült és az oldalszélre is jól reagáltam" - nyilatkozott Tótka Sándor. - "Holnap új nap, új hőmérséklet, új szél, meglátjuk. A meleget bírom, nyári gyerek vagyok, tőlem jöhetne még plusz tíz fok is. Mindenre fel vagyok készülve, még arra is, ha alulról fújna a szél."

Hozzátette: megveregette Csizmadia Kolos vállát, mert szerinte versenyzőtársa is nagyon jó munkát végzett.

Az ötkarikás lebonyolítás szerint az első pályáról nem lehet egyből a fináléba kvalifikálni, az első, illetve második hellyel azonban a középfutam előtt megspórolható az úgynevezett reményfutam.

A nap folyamán még további hat magyar egység száll vízre.

A szerdán elkezdődött számok középfutamait és döntőit csütörtökön rendezik.

később:

előfutamok:
női C-1 200 m (Balla Virág) 3.12
női C-1 200 m (Takács Kincső) 3.33
női K-1 500 m (Kozák Danuta) 4.01
női K-1 500 m (Csipes Tamara) 4.08
férfi K-2 1000 m (Nádas Bence, Kopasz Bálint) 4.30
férfi K-2 1000 m (Béke Kornél, Varga Ádám) 4.38

A reményfutamokat magyar idő szerint 5.08 órától rendezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!