Tokió 2020 - Továbbra is második a vitorlázó Berecz

Sport, 2021.07.28

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor a második versenynap után is a második helyen áll összetettben a tokiói olimpián.

A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó, aki kedden két második pozícióval zárt, a szerdai harmadik futamban kilencedikként, a következőben pedig negyedikként ért célba.

A keddi két futamot megnyerő török Alican Kaynar megőrizte éllovas pozícióját, mert bár egy hatodik hely után csak 13. lett, utóbbi eredményét már kiejtheti. Így nyolc pontja van, akárcsak Berecznek, akinek jelenleg a kilencedik helye nem számít bele az összesítésbe.

Harmadikként továbbra is a spanyol Joan Cardona Mendez várja a folytatást azzal, hogy négy futamból háromban harmadik lett, egy ötödik helyet pedig kiejt. A gyengébben, két kilencedik pozícióval kezdő brit Giles Scott is közelebb zárkózott, mivel a szerdai két futamon ő volt a leggyorsabb.

A szörfös Cholnoky Sára előbb a 24., majd a 19., aztán megint a 24. helyen futott be, így kilenc futam után összesítésben egyet előrelépve a 25 helyen áll.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!