TV műsor

Tokió 2020 - Újra elindult a MOB és a Pöttyös akciója

Sport, 2021.06.08

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Pöttyös 2016 után már másodszor indította útjára Igazi Büszkeségek címmel országos szurkolói programját.

A kedden meghirdetett együttműködés célja, hogy megismertesse a nyári tokiói olimpiára készülő magyar sportolókat, összekovácsolja a szurkolókat, bíztassa és támogassa a versenyzőket a felkészülés utolsó időszakában.

"A Pöttyös több mint ötven éve része az életünknek, a pöttyös túró rudi az ország legkedveltebb márkája" - mondta Szautner Péter, a FrieslandCampina Hungária vezérigazgatója. Hozzátette, hagyományt nemcsak őrizni, hanem teremteni is lehet, 2016-ban ezért kezdték el a közös munkát a MOB-bal és fejlesztették ki közösen a szurkolói kártyacsomagot.

A 176 darabból álló kártyacsomag lapjain az olimpiára készülő versenyzők mellett magyar sportlegendák és fiatal élsportolók, és parasportolók is helyet kaptak. Azonban míg a riói olimpia előtt a sportolók eredményein volt a hangsúly, most személyes érdekességeket tartalmaznak a kártyák.

A különleges kiadású "Hajrá magyarok!" pöttyös túró rudik június eleje óta már kaphatók a boltokban. A szurkolói kártyacsomagokat a pöttyös túró rudi ötös csomaghoz lehet kapni, de külön, vagy a szurkolói albumcsomag részeként is meg lehet vásárolni.

Szautner Péter kiemelte, nem üzleti célok lebegtek a szemük előtt, amikor a MOB mellé álltak: "A márka eddig is része volt szinte minden háztartásnak, nem az eladott mennyiség növelése a cél, hanem hogy jó ügy mellé álljunk." Kiemelte, a tervek szerint 22,5 millió kártya talál majd gazdára, mintegy 2 millió magyar háztartásba juttatva el a magyar olimpikonok hírét.

Kulcsár Krisztián MOB-elnök elmondta, hogy azért 176 kártya szerepel az akcióban, mert ennyi a nyári olimpiákon szerzett magyar aranyak száma. A szervezet első embere arról is beszélt, hogy 2019 tavaszán kezdték az újabb együttműködés előkészítését.

A sajtóeseményen résztvevő Csernoviczki Éva, olimpiai és világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok cselgáncsozó már Rio előtt is szerepelt a kártyákon: "Édesanyám és nagymamám is lelkes gyűjtő, addig vásárolták az ötös kártyacsomagokat, míg olyat nem találtak, amiben benne volt a képem."

Nagy Viktor, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó elárulta, a kártyák készítése előtt kérdőívet kellett kitölteniük és a válaszok alapján állították össze az érdekességeket. Hozzátette, már találkozott olyan szurkolóval, aki ezt a kártyát dedikáltatta velük.

Kulcsár Krisztián az eseményen bejelentette, hogy hivatalosan kedd (ma) 12 órától megkezdődött az olimpiai formaruhák és felszerelések átvétele. A három héten át tartó akció rajtját stílszerűen egy pöttyös túró rudit formázó torta jelezte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!