Tour de Hongrie - Bauhaus sikere a kaposvári sprintbefutón, Karl a nyitány legjobb magyarja

Sport, 2021.05.12

Phil Bauhaus nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny első szakaszát, a szerdai etapon legjobb magyarként Karl Ádám zárt.

Siófokról 18 fokban és az épp eleredő esőben vágott neki a 130 fős mezőny a Kaposvárig tartó 173 kilométeres etapnak, amely során egy harmadik kategóriás emelkedő, három gyorsasági részhajrá, valamint 1280 méter szintkülönbség megtétele várt a versenyzőkre.

A táv mintegy negyedénél háromfős szökevénycsoport tudott meglépni, amely később már három és fél perc környéki előnyt dolgozott ki. Őket bő 130, élen töltött kilométer után, a céltól hét kilométerre érte utol a mezőny.

Így a várakozásoknak megfelelően sprintbefutóra került sor Kaposváron, immár száraz, de borús időben. Ebben a Bahrain Victorious német kerékpárosa bizonyult leggyorsabbnak. Másodikként a tavaly három etapon első olasz Jakub Mareczko (Vini Zabú), harmadikként a belga Jordi Meeus (BORA-hansgrohe) ért célba.

Legjobb magyarként a magyar válogatott Karl Ádám a 17. helyen zárt. Az MTI kérdésére elmondta: Orosz Gergő és ő volt kijelölve sprintre a nemzeti csapatból.

"Végül én voltam ott, de sajnos nekem sem úgy sikerült, ahogy elterveztük előre ezt a mai napot, mivel a Bahrain Victorious egyik felvezető embere pont elém borított ki. Így le kellett fékeznem az utolsó háromszáz méterre, és elvesztettem a lendületem" - idézte fel a hajrát a 21 esztendős bringás, dicsérve a csapatot, amely szép munkát végzett elöl, és pozícióban tartotta őt a hajrában. Mint mondta, Mareczkóra próbálta tenni a kereket, majd balról kerülni az előtte lévőket, ám ez a manőver végül kényszerű lassításhoz vezetett.

"Nem ezért az eredményért jöttünk, de van még három lehetőségem, igyekszem javítani. Egy top tízes eredmény sem lenne rossz, de szerintem top ötbe is be tudok jönni, ha nagyon jó napom van, ez a cél" - árulta el.

A csütörtökön a legjobb magyart illető fehér trikóban tekerő Karl előretekintve úgy fogalmazott: szökésben maximum a szombati, Kékestetőn záruló királyetapon gondolkodik, ám mivel a vasárnapi budapesti etap a fő célja, ahol fekszik neki a kanyargós körpálya, jól kell beosztania az erejét.

Eredmény:

1. szakasz, Siófok-Kaposvár, 173 km:

------------------------------------
1. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) 3:54:22 óra
2. Jakub Mareczko (olasz, Vini Zabú) azonos idővel
3. Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe) a. i.
...17. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.


Csütörtökön a Balatonfüred és Nagykanizsa közötti 183 kilométer megtétele vár a 42. Tour de Hongrie mezőnyére, amely a vasárnapi budapesti befutóig 792 kilométert tesz meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!