Tour de Hongrie - Eisenkrammer Károly: az időjárás és a balesetek komoly kihívás elé állították a szervezőket és a zsűrit

Sport, 2026.05.16

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője arról számolt be, hogy közös döntés volt a szombati szakasz végének lerövidítése, és a kerékpárosok testi épségének megóvása mellett az is belejátszott, hogy a körpályán mentés zajlott a mezőny előtt.

A mezőny Mohácsról kezdte meg az egész napra előre jelzett heves esőzés miatt 143 kilométeresre rövidített távot. A kerékpárosoknak a szakasz utolsó harmadában az eredtileg tervezett négy helyett - időközben meghozott döntés alapján - háromszor kellett leküzdeniük a pécsi Bárány úti emelkedőt, mielőtt az Állatkertnél célba értek.

Az összetett sorsát alapjaiban befolyásoló szakaszelsőségről az 5 kilométer hosszú lapisi emelkedő döntött, benne a csaknem 2 kilométeres és 11 százalékos átlagmeredekségű Bárány úttal.

Az első lejtmenetnél érezhetően óvatosak voltak a kerékpárosok, bár az eső helyenként már nem esett nagy intenzitással, az út még vizes volt. A második kör lejtmeneténél a Jayco AlUla egyik bringása, a pályán olimpiai- és világbajnok Kelland O'Brien a harmadik helyről elesett, majd át is csúszott a szalagkorlát alatt és Yves Lampaert (Soudal - Quick-Step) is bukott, a szervezők pedig úgy határoztak, hogy törlik az utolsó kört.

"A mai rendkívüli időjárási körülmények és balesetek komoly kihívás elé állították a szervezőket is és a zsűrit is - idézte a szervezők közleménye Eisenkrammer Károlyt. - A versenyigazgató és a zsűri elnöke hírtelen bekövetkező extrém helyzetben közösen döntenek. Márpedig a második körre drámaian romlott a helyzet a lejtőn. De nem csupán azért döntöttünk a rövidítés mellett, mert csúszott az út, hanem azért is, mert az egymást követő bukások lehetetlenné tették, hogy a lejtőn még egyszer lejöjjünk. Kelland O'Brient, aki a szalagkorlát alatt átcsúszott, az úttól tíz méterre találták meg a szervezők. "

Mint mondta a sérülése mértékéről akkor, elsőre még semmi biztosat nem lehetett tudni - azóta kiderült, hogy állapota stabil -, de mivel körpályán zajlott a verseny, gyakorlatilag a mezőny előtt zajlott egy mentés.

"A helyzetet átlátva, a kockázatokat felmérve hozott egy döntést a versenyigazgató és az UCI-bíró, amit velem is jóváhagyattak. Mindez körülbelül két-három perc alatt történt. Utólag is azt gondolom, hogy jó döntést hoztunk. "
Az időkülönbségek kapcsán hozzátette: "A verseny megállításától független probléma, hogy mit kezd a zsűri az elért időeredményekkel. Dilemma alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a rövidített szakaszt beszámolják-e az összetettbe, vagy sem. Ennek az eldöntése nem szervezői kompetencia, hanem a zsűri feladata. Mivel ez egy elég bonyolult szituáció volt, ezért az UCI-bírónk az UCI-központtól is kért segítséget. Ennek lett az eredménye, hogy a pályán látott eredmény alapján a svéd Jakob Söderqvist vezet az összetettben, és viseli a sárga trikót. "

A svéd Jakob Söderqvist győzött a szombati királyetapon és összetettben is ő vezet. A legjobb magyar a 11. helyen beérkező Valter Attila volt, aki összetettben a kilencedik.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!