U20-as birkózó Eb - Elekes Enikő ezüstérmes

Sport, 2022.07.01

Elekes Enikő ezüstérmet nyert a 65 kilogrammos súlycsoportban a Rómában zajló U20-as birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A magyar szövetség beszámolója szerint a KSC-KIMBA sportolója csütörtökön a svéd Nora Svenssont technikai tussal (10-0) verte, majd az olasz Veronica Braschit 9-0-ra legyőzve jutott a fináléba, amelyben a súlycsoport és a junior korosztály tavalyi Eb-aranyérmesével, az ukrán Manola Szkobelszka állt vele szemben.

A rivális a fizikai fölényét mindvégig érvényesítette, hosszú kezeivel és lábaival, főként karkizárással ellehetetlenítette Elekes birkózását. Passzivitási ponttal, négypontos dobással és egy pörgetéssel végül 7-0-s diadalt aratott, ezzel megszakította a magyar lány 2018 óta tartó veretlenségi sorozatát.

A 72 kilós Virág Zsófia (Soltvadkerti TE-KIMBA) elveszítette a bronzcsatát az azeri Marziya Sadigovával szemben, így ötödik lett.

Pénteken megkezdődött a szabadfogásúak programja, Nagy Marcell (70 kg, Csepel TC-KIMBA) bejutott az elődöntőbe, ott azonban már nem bírt az örmény Hajk Papikjannal (2-12), így szombat este a bronzéremért birkózhat.

Kedden a kötöttfogású Bazsó Adolf 130 kilogrammban második lett, szerdán a szintén kötöttfogású Tösmagi Attila 72 kilóban aranyérmet nyert, csütörtökön Nyikos Veronika 76 kilóban ugyancsak az első helyen végzett, az 59 kilós Borsos Viktória pedig harmadik lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!