TV műsor

U23-as birkózó vb - Magyar éremesélyek a hazai világbajnokságon

Sport, 2019.10.28

Hatvan ország 630 versenyzője, köztük 27 magyar vesz részt a hétfőn (ma) kezdődött U23-as birkózó-világbajnokságon, melynek a budapesti Ludovika Aréna ad otthont.

A vasárnapig tartó eseményt a szabadfogásúak nyitották, a nők szerdán, a kötöttfogásúak pedig pénteken kezdenek.

A vb hétfői sajtótájékoztatóján Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke az év legrangosabb hazai birkózóeseményének nevezte a viadalt, és reményét fejezte ki, hogy hasonlóan sikeres lesz a rendezés, mint a tavalyi felnőtt vb-é. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a 2018-as világbajnokság lebonyolítását dinamikusnak és pörgősnek minősítette, Budapestet pedig a "világ egyik sportfővárosának" nevezte, amely "mindig kitesz magáért".

Bacsa emlékeztetett rá, hogy az U23-as vb része annak a sorozatnak, amelyben jövőre európai olimpiai kvalifikációs torna, 2021-ben kadet vb, 2022-ben pedig felnőtt Európa-bajnokság házigazdája lesz Magyarország.

"Ez a sorozat is mutatja, hogy nemcsak az eredményekben, hanem a rendezésben is nagyhatalom vagyunk, szívesen jönnek hozzánk a versenyzők és a szakemberek" - mondta, majd arról beszélt: a viadal kiváló alkalom arra, hogy a magyar utánpótlás megmutassa erejét.

"Tokió után őrségváltás várható a magyar birkózásban. Ennek a korosztálynak kell a mai nagyok helyébe lépnie" - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a mezőny tagjai közül sokan már a felnőttek között is bizonyítottak, és hogy a Ludovika Aréna a birkózásban új helyszín.

Lévai Zoltán, a kötöttfogás szakági vezetőedzője szerint a tíz szőnyegre lépő magyar közül négyen is érmet nyerhetnek, de két dobogós helyezéssel már elégedett lenne. Szerinte e tekintetben leginkább az Európa Játékokon ezüstérmes Torba Erikben, Lévai Zoltánban, Pap Bertalanban és Szőke Alexben lehet bízni.

A szabadfogásúak vezetőedzője, Gulevszkij Konsztantyin úgy véli, hogy erős, összeszokott társaság a tízfős kerete. Ő is több érmet, illetve értékes helyezést vár, elsősorban Asarin Roman, a frissen honosított Kuramagomedov Murad, Tóth Bendegúz és Szurovszki Patrik szereplése révén.

Ritter Árpád, a női szakág vezetőedzője is tíz versenyző indítását tervezte, de sérülések miatt hétre csökkent a létszám. Legesélyesebbnek Nagy Bernadettet és Galambos Ramónát tartja éremszerzésre.

A belépés a világbajnokságra mindennap ingyenes.


A keret:

szabadfogásúak:
Halidov Gamzatgadzsi (57 kg)
Budai Kovács Marcell (61)
Asarin Roman (65)
Antal Dániel (70)
Kuramagomedov Murad (74)
Lukács Botond (79)
Szurovszki Patrik (86)
Tóth Bendegúz (92)
Végh Artúr (97)
Nagy Mihály (125)

nők:
Réczi Bianka (50 kg)
Vilhelm Viktória (53)
Galambos Ramóna (57)
Bognár Erika (59)
Szabados Noémi (65)
Nagy Alexa (68)
Nagy Bernadett (76)

kötöttfogásúak:
Rácz Richárd (55 kg)
Kecskeméti Krisztián (60)
Torba Erik (63)
Balatoni Bence (67)
Kajtán Olivér (72)
Lévai Zoltán (77)
Lévai Tamás (82)
Papp Bertalan (87)
Szőke Alex (97)
Érsek Róbert (130)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!