Újabb tenisztörténeti kiállítás nyílt a Szép Juhászné klubban

Sport, 2023.05.30

A két világháború közötti "art déco" korszakot bemutató tenisztörténeti kiállítás nyílt kedden a budapesti Szép Juhászné klubban.

A Közép-Európa legnagyobb sportági relikvia-gyűjteményével rendelkező Gáspár Balázs centruma 2019-ben Körmöczy Zsuzsa-kiállításnak is otthont adott, 2020-ban pedig a tenisz magyarországi kezdeteit felidéző tárgyakat lehetett megtekinteni. Utóbbiban a nagyközönség elé került többek között egy 1875-ös - ma már milliókat érő - faütő, továbbá a Kertész János által 1903-ban kiadott első magyar teniszkönyv, valamint egy rajz az 1908-as olimpiára teniszben nevezett Cséry Katalinról.

Az 1920-as és 30-as éveket bemutató tárlat keddi megnyitóján a klubvezető kiemelte Kehrling Béla hagyatékát, a mindössze 46 évet élt sportember 308 trófeát szerzett teniszben, 38-szoros magyar bajnok volt, és elődöntőt vívott Wimbledonban. Emellett világbajnok asztaliteniszező, illetve gerelyhajító, nagypályás kézilabdázó, jéglabdázó és válogatott labdarúgó is volt, teniszben pedig forradalmasította a fej fölötti játékot. A kiállításon egy aláírt fotó szerepel tőle, valamint az ütőszorító tárolóeszköze, amely a faütőket védte a vetemedéstől. Látható még egy általa megnyert felvidéki torna eredeti ágrajza, valamint a Tenisz és golf című sportágismertető kötet, amelyet ő szerkesztett 1929-ben.

A korszakból olyan relikviákat lehet még megcsodálni, mint Suzanne Lenglen - akiről stadiont neveztek el a Roland Garroson - bőrmarkolat nélküli faütője, a tízszeres Grand Slam-bajnok Bill Tilden ütője, amelyre még a legendás amerikai játékos fényképét is rányomtatták, a világranglistán a 30-as években második angol Bunny Austin ritka merevítős ütőkülönlegessége - ő hordott először rövid nadrágot a meccseken -, valamint a háromszoros wimbledoni győztes Fred Perry eredeti ütője, továbbá egy labdát reklámozó korabeli plakátja.

Gáspár Balázs tervei szerint a sportágtörténeti tárlat egy-két évig lesz megtekinthető a második kerületi teniszklubban, amelynek korábban a Roland Garros-bajnok Körmöczy Zsuzsa lánya volt a tulajdonosa.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!