Újra együtt edzenek a válogatott birkózók

Sport, 2020.05.27

A héten megkezdték a közös munkát a magyar birkózó-válogatott tagjai, akik Sike András kötöttfogású kapitány szerint a körülményekhez képest jó állapotban érkeztek vissza a hosszú kényszerpihenőről.

Az M1 aktuális csatornának a szakvezető arról beszélt, már nagyon várta, hogy újra együtt dolgozhasson a versenyzőkkel, akikkel a jövő hét végéig Budapesten tréningeznek, majd edzőtáborozni mennek.

"Úgy vettem észre, sikerült valamennyire átvészelniük ezt az időszakot, és annyira nem épültek le, ez egy jó alap" - mondta a szakember. Hozzátette, a közeljövőben a birkózásra fektetik majd a hangsúlyt, mivel a karantén alatt a futó- és erősítőmunkát elvégezték, a küzdelem az, amiben le vannak maradva.

A versenyzőként olimpiai bajnok kapitány nagyon várja, hogy a nemzetközi szövetség nyilvánosságra hozza az új versenynaptárat, amelyhez a magyar szövetség is tudja alakítani a sajátját, mert ha ezek megvannak, akkor már a viadalokhoz "be lehet lőni" a felkészülést. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a felnőtteknek idén már nem lesz komolyabb nemzetközi versenyük, utánpótlásban ugyanakkor van szándék az Európa-bajnokságok megtartására.

"A felnőtteknél azt azért mindenképpen szeretnénk, hogy magyar bajnokságot tudjunk rendezni" - jegyezte meg Sike András, aki azt is elmondta, hogy vélhetőleg azon kívül is lesz egy-két viadal, hogy ne maradjanak jövő év elejéig verseny nélkül a birkózók.

Az olimpia halasztása a kapitány szerint a válogatott azon tagjait érintette rosszabbul, akiknek ez az utolsó nagy dobásuk, viszont már mindenki túltette magát az egyéves csúszáson és valamennyien folytatják a kemény munkát, hogy elérjék céljukat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!